Ország-világ
2004.10.28. 06:08
Így kávéznak a pestiek
A kávézás kultúrájáról szerveztek beszélgetést a Parlament Cafféban. A koffeinimádó politikusok különleges készítményeket ízlelhettek.
Nagy Vajda Zsuzsa
[caption id="" align="alignleft" width="468"] Jó érzés egy csésze kávé mellett elücsörögni. Erre szeretné felhívni a figyelmet Schalli Gábor, a rendezvény szervezője is.
[/caption]
Hírességek törzshelyei
New York: Ady Endre, Gárdonyi Géza, Karinthy Frigyes, Mikszáth Kálmán, Molnár Ferenc, Tóth Árpád Centrál Kávéház: Osvát Ernő, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső Abbázia Kávéház: Molnár Ferenc, Bródy Sándor, Heltai Jenő Délicatesse Kávéház: Reviczky Gyula, Tóth BélaA kávé jellemzői
A kávé az olaj után a második legnagyobb értékben forgalmazott kereskedelmi termék. A víz után a második leggyakrabban fogyasztott ital. Négyszázmilliárd csésze kávét fogyaszt el az emberiség egy év alatt. A koffein a vérnyomás szabályozására is használható. Túlzott mértékű fogyasztás esetén nyugtalanságot okoz.Kávéháztípusok
A török kávéhoz a dohányt és az élvezeteket kapcsolják. Az olasz típust a különféle szerencsejátékok fémjelzik. A német típus pedig békés újságolvasásra ad lehetőséget. Magyarországon a kávéházakban a kezdettől mindhárom funkció megtalálható.A kávé történetéről, különböző népek kávéfajtáiról szóló cikkünket is a Budapest rovatban találja.
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Feliratkozom a hírlevélre