Drága tanulópénzt fizetett a sikerért

[caption id="" align="aligncenter" width="468"] A Karsai Holding ebben az évben már külföldön is terjeszkedett, Romániában és Szerbiában is üzemet nyitott. A szerbiai üzemben egyébként magyarok dolgoznak.
[/caption]– Viszonylag ritkán fordul elő, hogy valaki kisiparosból milliárdos vállalkozóvá lépjen elő. Az ilyen karrier mindig gyanús. Biztosan a privatizációkor volt jókor, jó helyen...

– Ha valaki így gondolja, rossz helyen kapiskál. Kisiparosként kezdtem 1988-ban, de aztán néhány év után elérkezett az a pillanat, amikor váltanom kellett. Számomra a nagy kiugrási lehetőséget 1994-ben egy pályázat hozta meg. Ekkor egy egyszemélyes részvénytársaságot alapítottam. Azért ugrottam bele, mert akkor ötéves nyereségadó-kedvezményt kaphattak a részvénytársaságok.
– Mégis mesebelinek tűnik, hogy egy kisiparos részvénytársaságot alapít. Önnél is van mesebeli motívum?
– Van is, meg nincs is. Annyiban van, hogy ilyen adókedvezményt csak azok a társaságok kaphattak, amelyek föl tudtak mutatni 500 millió forint saját tőkét. Nekem viszont jóindulattal csak 350 milliót ért a cégem. Eladtam hát a gépeimet, hogy pénzt csináljak. Annyiban szerencsénk is volt, hogy mi szállítottunk a veresegyházi Pharmavitnak gyógyszeripari csomagolóanyagot. Ez adta a lökést a fejlődéshez.

– Lehet tehát mondani, hogy Karsai a Pharmavit oldalvízén evezett be a sikeres vállalkozások kikötőjébe?
– Számomra már akkor világos volt, hogy több lábra kell állni. Ezért belevágtunk egy nagy fejlesztésbe, Fehérvárott egy új üzem felépítésébe. De azért ne gondolja, hogy minden simán ment. Magyarország a pesszimisták országa, s amikor a borúlátás pénzügyi gondokkal is társul, akkor egy jó csapat is kezd hitehagyottá válni.
– Most általánosságokban beszél a magyar mentalitásról?
– Nem, magunkról beszélek. A kilencvenes években sok versenytárs jelent meg a piacon.
S egyszer csak azt vettük észre,  innen is kiszorulunk, onnan is kiszorulunk. Akkor tehát az volt a feladat, miként lehet újra csapattá formálni egy hitét vesztett társaságot.
– Amint a jelek mutatják, sikerült. Keservesen, nehezen?
– Utólag mindig megszépülnek a dolgok. Ha nem is keservesen, de sok munkával jutottunk előre. És piacépítéssel. Meg kellett tanulni tárgyalni egy új generáció képviselőivel, a marketingesekkel.
– Hadd kérdezzem meg,
miért vásárolt jelentős részesedést egy konkurens hazai vállalkozásban, a Pannonplastban?
– A két cég sokáig azonos pályát futott be. Hídfőállásait Magyarországon próbálta kiépíteni. S bár megfértünk egymás mellett, úgy ítéltem meg, hogy az igazi lehetőséget az adná, ha közös utat járnánk. Egyre több felhasználó igényelte ugyanis, hogy ne csupán egy műanyag fröccsöntött terméket gyártsunk, hanem ezt össze is szereljük. S ehhez már másfajta gyártási kultúra kialakítására volt szükség. Ekkor fogalmazódott meg bennem az ötlet, hisz a továbblépéshez tőke, szakmaiság és piacismeret kellett. A Pannonplast vezérigazgatója azonban elzárkózott. Ezt egyébként személyes kudarcomnak érzem. Az volt a válasza, hogy ők egyedül is boldogulnak, nincs szükségük senkire.

– Ha jól értem, kidobták az ajtón. Gondolta, bemegy az ablakon?
– Fogalmazhatunk így is. Egy üzleti lehetőséget  azonnal meg kell ragadni. Az volt az elképzelésünk, hogy a Pannonplastban részesedést szerzünk, így meg tudjuk győzni a tulajdonosokat.
– Mibe került a meggyőzés?
– Volt olyan részvény, amit 3200 forintért vettünk, s volt olyan is, amit 1020 forintért. Összesen 1,2 milliárd forintot költöttünk erre. Viszonylag drága tanulópénz volt ez.
 –S nem érzi úgy, hogy amolyan kabátlopási ügybe keveredett? Hisz épp a Pannonplast-ügy kapcsán robbant ki az utóbbi esztendők legkínosabb gazdasági botránya...
– Az én nevem talán az egyetlen, amely tiszta maradt. Ennek az ügynek sok-sok vesztese van. Az igazi vesztesei azok a kisbefektetők, akik érdekeltek voltak abban, hogy egy erős műanyagipar jöjjön létre, ám ez kudarcba fulladt.

– Manapság az emberek már csak arra emlékeznek, hogy  Kulcsár Attilát sok milliárd elsikkasztásával vádolják. Hogy keveredett bele a Karsai Holding ebbe a történetbe?
– A K&H Bank volt a Karsai Holding tanácsadója a Pannonplast-részvényvásárlási ügyben. Azt is vállalták, hogy meggyőzik a Pannonplast igazgatóságát és tulajdonosait, hogy a két cég összeolvadása, közös fellépése hatékonyabban szolgálja a Pannonplast érdekeit is. A történet innen már sokak számára ismerős. Két magáncég egy állami társaság átutalásaiból fedezte a Pannonplast részvényeinek felvásárlását. Utána ezeket a feltornázott árfolyamú részvényeket eladták a Brittonnak. Kulcsárnak ebből kellett volna kifizetnie a „csókosokat”. Aztán a 2003-as közgyűlésen a Britton és társai leszavazták a Karsai Holding javaslatait. Miután felfedeztük, mire is megy ki a játék, a Brittont kiszorítottuk.
A pénzügyi befektetők azonban, akiket korábban meggyőztünk arról, hogy az általunk javasolt út a helyes, elfordultak tőlünk. Átvették a cég irányítását, de nem sikerült megvalósítaniuk elképzeléseiket. A Pannonplast mélyrepülése tovább folytatódott.
– Fölteszem, elment a kedve az egésztől. Mit csinált a Pannonplast-részvényeivel?
– Eladtam. Illetve egy darabot eltettem emlékbe.
– Meg sem fordult a fejében, hogy újra próbálkozzon?
– Hadd válaszoljak erre egy történettel. A delfin állítólag tanítja az embert delfinül beszélni. A sikolyát háromszor megpróbálja bemutatni, s ha az ember partner a tanulásban, vagyis megpróbálja utánozni, akkor ezt a delfin honorálja. Ám, ha valaki nem vevő a leckére, annak a delfin soha többé nem szólal meg. Nekem is be kellett tehát látnom, hogy ez az udvarlás nem járt sikerrel, s ilyenkor a férfiember feladja.
– A részvényeit tehát eladta. S mihez kezdett a pénzzel?
– Az idén öt fajsúlyos beruházást hajtottunk végre. Nyitottunk egy gyógyszeripari csomagolóanyag-gyártó üzemet Körmenden, felújítottuk a Mohai Ágnes ásványvizes cégünket. Orosházán egy új raktárat hoztunk létre, s építettünk egy-egy üzemet Romániában és Szerbiában is.

– Nem állom meg, hogy megkérdezzem: reálisnak tartja-e a néhai Magyar Hírlap 100 leggazdagabb magyarjáról szóló összeállítást, amelyben Karsai Béla neve is szerepel 3,5 milliárd forintos magánvagyonnal?
– A Magyar Hírlap listáján ötvenvalahányadik vagyok. Minő megtiszteltetés, épp a mostani miniszterelnök után következem. Ezzel a listával egyébként nekem sok kárt okoztak. A vagyonom ugyanis nem pénzben, nem bankbetétekben van, hanem gépekben, gyárakban. A cégemben. Fizetést is csak annyit veszek ki, amennyi a megélhetéshez szükséges. Van ugyan egy családi házam s egyhatod részem egy nyaralóban. Ám nem egyszerű a munkatársaimnak elmagyarázni, nekik miért nincs tizedannyi, mint a főnöküknek, amikor évek óta sikeresen dolgoznak a holding valamelyik egységében. Az ilyen összeállítások persze érdekesek, csak egy csomó zavart okoznak. S egyébként is, nem gondolom, hogy 3,5 milliárd forinttal be lehet ma kerülni Magyarországon az első százba.