Ország-világ

2004.11.16. 07:24

Fizetni kell a reklámért a körúti háznak

Zsidai P.

[caption id="" align="alignleft" width="110"] József körút
[/caption]A József körút 2. szám alatti társasháznak 5,6 millió forint területhasználati díjat kell befizetnie a főváros kasszájába. A perre vitt ügy 2001 elején, a társasház felújításakor kezdődött. Akkor a főváros hajlandó volt eltekinteni az állványzat területhasználati díjától, amennyiben nem helyeznek el azon reklámot a felújítás ideje alatt.

Csak a főváros tartotta be ígéretét. A társasház 30 millió forintért engedte, hogy az egész állványzatot söröspalack-reklámmal csomagolják be. Ebből aztán ki is telt a felújítás.

A 120 négyzetméteres területért tíz hónapra pótlólag 3,3 millió forintot szabott ki a főváros, ám a lakók nem fizettek. A Pesti Központi Kerületi Bíróság időközben jogosnak ismerte el a főváros követelését, ezért a háznak a büntetéssel együtt 5,6 milliós közterület-használati díjat kell fizetnie.

A társasház a főváros tulajdonosi bizottságához fordult méltányosságért, azonban a testület múlt héten elutasította a kérést. A történet ezzel még nem ér véget, a lakók a közigazgatási bíróságon támadhatják meg az ítéletet. Ebben az esetben fél vagy egy évvel később születhet meg a jogerős ítélet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában