Ország-világ

2004.11.29. 06:24

Gyurcsány Ferenc határtalan lendületben

Toót H. Zsolt

VITÁN FELÜL ÁLL, hogy a miniszterelnök bátran viselkedik, amikor kiáll a kettős állampolgárságról tartandó népszavazást taglaló televíziós vitára. Gyurcsány a kormány álláspontját fogja tehát védeni három közismert határon túli politikussal, Tőkés Lászlóval, Duray Miklóssal és Ágoston Andrással szemben.
A kormányfő helyesen tette, hogy nem utasította el érveinek nyilvános megmérettetését. Ha hű akar maradni a lendületben lévő ország célratörő miniszterelnökének képéhez, akkor nem is tehet mást. Ez egyszersmind viszont azt is jelenti, hogy csapdát állított saját magának, amibe most bele is esik. Persze lendületesen és célratörően. Teljességgel függetlenül
a vitán felhozandó érveinek súlyától és súlytalanságától.
A KÉPLET UGYANIS A KÖVETKEZŐ. Hiába tudjuk, hogy a Gyurcsányt kihívó hármak a Fidesz szellemi holdudvarában politizálnak, ők most nem pártpolitikusokként, hanem határon túli magyar  érdekvédőkként jelennek meg. Rendíthetetlen alakokként, akik ebben a nemzeti sorstragédiában érzelmileg hálás szerepet alakítanak. Ők a kórus, akik a színpad szabályai szerint a közösség szavait tolmácsolják. Velük szemben olyasvalaki áll majd, aki egyre csak a kifogásait hangoztatja a kórus mondanivalójával szemben. Ez pedig eleve csak vert helyzet lehet.
Nem tudni, saját vagy mások határtalan önbizalma vezette-e Gyurcsányt, amikor végül elfogadta a kihívást. Egy azonban biztos: a jelek szerint se neki, se tanácsadóinak nincs idejük színházba járni. Színre lépés előtt ez pedig nem jó előjel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában