Ország-világ

2005.02.18. 00:00

Gyermekmentő páros

Janics Natasa és Kovács Katalin, Athén kajak olimpiai bajnoknői is csatlakoztak a hannoveri székhelyű Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat sportbizottságához.

S. ZS.

A szervezet magyar tagozatnak eddig Buzánszky Jenő elnök mellett, Grosics Gyula, Puskás Ferenc, Sándor Károly, Csapó Gábor és Wichmann Tamás, illetve Szepesi György volt a tagja. Az urak úgy gondolták, ideje hölgyeket is bevenni a „csapatba”. – Reményeink szerint a lányok a népszerűségüket felhasználva aktív tagjaivá válnak testületnek, és segítik munkánkat – mondta az Aranycsapat jobbhátvédje. A hölgyeket Wichmann Tamás csábította a bizottsághoz. Szerinte Kati és Natasa olyan sportolók, akikre a gyerekek felnézhetnek, méltán lehetnek a fiatalok példaképei.

A bizottság, hét éve számos sportrendezvényt, így focibajnokságot szervez itthon és évente kétszer Erdélyben magyar gyermekeknek. A Szolgálat célja a fizikailag és értelmileg sérült, vagy más módon rászoruló gyerekek felkarolása.

A kétszeres ötkarikás aranyérmes Janics Natasa szintén elhagyja az országot, ha a család gyerektagjaival akar találkozni. Szerencséjére neki nem kell olyan messzire mennie, mint társának. A rokonok alig pár kilométerre laknak a magyar határtól a szerbiai Bácskapalánkán.

Kovács Katalin:

„Németországban élő nővéremnek hét hónapja született babája, sajnos eddig csak háromszor láttam. Rövidesen egy hosszú hétvégére megyünk hozzájuk, mert akkor lesz a keresztelője, s akkor újra játszhatok vele. Majd az olimpia után is szeretnék gyereket, de igazán még nem beszéltünk erről a párommal.”

Janics Natasa:

„Hároméves unokaöcsémet kényeztetem, ha Szerbiában járok, de van egy idősebb unokahúgom is. Magyarországon az edzőm, Fábiánné Rozsnyói Katalin unokájával is szoktam játszani. A baba érkezése fontosabb akár az olimpiánál is, így nem is tervezek előre. Egy biztos: három gyereket szeretnék. Legalább!”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában