Ország-világ

2005.02.19. 00:31

Perelni akar a kilakoltatott

Oláh Péter, akit családjával két napja kiköltöztettek, azt üzeni Csécsei Béla polgármesternek, kérjen tőle bocsánatot.

Izing Antal

A Dobozi utcából egy négygyermekes családot költöztettek ki a téli kilakoltatásra vonatkozó Demszky-moratórium ellenére. A főpolgármester azt ígérte Horváth Aladárnak, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökének, hogy tájékozódik az ügyben. – Demszky Gábor tájékozódott, ahogy ígérte. Kiderült számára, hogy a család életvitelével zaklatta a környezetében élőket – mondta lapunknak a városháza illetékese. Csécsei Béla, a VIII. kerület polgármestere a Reggelnek azt mondta, hogy a család önként távozott és húsz rendőrségi ügyük van. Horváth Aladár szerint ez nem igaz. – Ha így is lenne, ki lehet-e tenni négy gyermeket télen? Csécsei összetéveszti őket valakivel – vélte Horváth.

A családról azt is állították, hogy feltörte az alattuk lévő lakást és kiadta. Oláh Péter (40) pályamunkás, a Mélyépítő Kft.-nél és a BKV Rt.-nél dolgozik. A Reggelnek azt mondta, nem igaz, hogy rendőrségi ügye lenne. Semmiféle lakást nem tört fel és nem adott ki. Minden reggel korán kel, dolgozni megy, állítja. Havonta 70-75 ezer forintot keres. Felesége főállású anya. Oláh Péter pályamunkás azt üzeni Csécsei Béla polgármesternek, kérjen nyilvánosan bocsánatot családjától. Ha ezt nem teszi meg, bírósághoz fordul rágalmazás miatt. Oláh Péter három lánya van, tizenhét, tizenhárom és egyévesek. Fia tizenegy éves. A család Oláh Péter nővérének huszonnégy négyzetméteres lakásába költözött. Holmijuk nagy része a pincébe került.

A jog van az emberért, nem fordítva

Dr. Boós Tibor, a Roma Polgárjogi Alapítvány képviselője panaszt tett a közigatási hivatalnál, mert álláspontja szerint a jegyzőnek nincs hatásköre arra, hogy kilakoltassa a családot. A jogász szerint bírósághoz kellett volna fordulni. A jog van az emberekért, nem az emberek a jogért – mondta Boós Tibor.

Címkék#Vélemény
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában