Ország-világ

2005.03.16. 06:56

Egy másodperc döntött

Remekül kezdte a szezont Balogh Gábor, megnyerte az idény első Világkupa-versenyét Acapulcóban.

Malonyai Péter

Az elmúlt esztendő nem a legjobban sikerült Balogh Gábornak. Hiába ígérte meg még a sydneyi olimpiát követően, hogy 2004-ben övé lesz az aranyérem, Athénben még a dobogó közelébe sem került. Sőt. Moszkvában a világbajnokságon is mélyen a várakozás alatt teljesített.
Az idei Világkupán viszont remek rajtot vett a mexikói Acapulcóban, mind az öt számban megbízhatóan versenyzett. 183 körös lövészettel kezdte a viadalt, majd 860 pontot vívott. Úszásban 2:08.30 perc alatt jutott túl a 200 méteren, majd jött a lovaglás – kimagasló eredménnyel. Balogh hibátlan pályát ment, a tempójával se volt gond, ami 1200 pontot ért. A futás előtt a második helyen állt, de tudni lehetett, hogy nem lesz könnyű dolga, hiszen a mögötte lévők közül a két litván, Edvinas Kruncolgas és Andrejus Zad-nieprovskis, valamit a két orosz, az olimpiai bajnok Andrej Moj-szejev és Rusztam Szabirhuzin remek futók.
Aztán elindult a mezőny, és Balogh pazarul futott. Olyannyira, hogy a célban mindössze egy másodperccel előzte meg a harmadik oroszt, Alekszej Turkint, és ezzel a verseny győztese lett.
A nőknél Szatmári Adrienne volt a legjobb magyar, a negyedik helyen végzett.  Eredménye siker, hiszen mindössze néhány pont döntött a helyezésekről az élmezőnyben. Szatmári, aki főként úszásban és futásban remek, most vívásban és lovaglásban is jól szerepelt, ennek köszönhette sikeres idénykezdetét.

Idénynyitó, Acapulco

Férfiak: 1. Balogh Gábor 5600 pont, 2. Alekszej Turkin (orosz) 5596, 3. Rusztem Szabirhuzin (orosz) 5592, 4. Andrej Moj-szejev (orosz) 5568… 10. Horváth Viktor 5404… 24. Marosi Ádám 5052. Nők: 1. Amélie Caze (francia) 5530 pont, 2. Boenisz (lengyel) 5526, 3. Szadovnyikova (orosz) 5524, 4. Szatmári Adrienn 5496… 8. Füri Csilla 5364… 13. Máthé Vivien 5244… 20. Pál Rita 5004.

Férfiak: 1. Balogh Gábor 5600 pont, 2. Alekszej Turkin (orosz) 5596, 3. Rusztem Szabirhuzin (orosz) 5592, 4. Andrej Moj-szejev (orosz) 5568… 10. Horváth Viktor 5404… 24. Marosi Ádám 5052.

Nők: 1. Amélie Caze (francia) 5530 pont, 2. Boenisz (lengyel) 5526, 3. Szadovnyikova (orosz) 5524, 4. Szatmári Adrienn 5496… 8. Füri Csilla 5364… 13. Máthé Vivien 5244…

20. Pál Rita 5004. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában