2005.03.03. 00:00
Életveszélyesek az átkelők
Majdnem kilencszáz gyalogost gázoltak el az elmúlt két évben Budapest különböző gyalogátkelő helyein. Harmincnyolc ember a zebrákon halt meg.
[caption id="" align="alignleft" width="320"] Réka gyakran lát baleseteket a Vörösvári úti gyalogátkelőhelyen, amely a veszélyesek között van
[/caption]Tavaly tizennyolc, egy évvel azelőtt pedig húsz gyalogos lelte halálát valamelyik budapesti zebránál. A baleseti statisztika szerint két év alatt összesen 893 embert ütöttek el a gyalogátkelő helyeken. Szakértők szerint a magas baleseti esetszámból arra lehet következtetni, hogy az autósok és a gyalogosok egyaránt figyelmetlenek. Leginkább azoknak a baleseteknek a száma emelkedett, amikor az autó kanyarodáskor ütött el zebrán lévő gyalogost. Emellett emelkedett a tilos jelzés ellenére zebrára lépő és balesetet szenvedő gyalogosok száma is.
Mint a Reggel a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékesétől megtudta, három gyalogátkelőhely holtversenyben vezeti a baleseti statisztikát. A legtöbb tragédia a kimutatások szerint Óbudán a Vörösvári út és a Szőlő utca, a zuglói Fogarasi út és a Fischer utca kereszteződésében található zebrán történik. A harmadik zebra a Helsinki út elején van.
A KRESZ szerint a gyalogosoknak van elsőbbségük
A zebrán áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Szintén elsőbbsége van zebra hiányában is az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, ahol a gyalogos áthalad. A megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművekkel szemben a gyalogosnak nincs elsőbbsége.