Ország-világ

2005.03.19. 06:38

Hóhér ismét kiütésre készül

Három címmérkőzést rendeznek ma este Tapolcán, a „Bajnokok Éjszakája” fantázianevű, profiboksz-gálán – Nagy „Hóhér” József, Kovács Attila és Miló Viktória főszereplésével.

Riskó Márton

[caption id="" align="alignright" width="266"] Nagy „Hóhér” József
[/caption]
A főmeccsen szorítóba lépő Hóhér el sem tudja képzelni, hogy kilencedik profitalálkozóján ne üsse ki angol ellenfelét. Walker számára mindenesetre kedvezőtlen előjel, hogy a Felix-Promotion középsúlyú bunyósa eddig minden összecsapását idő előtt fejezte be.

– Nem szeretném megszakítani a hagyományokat, biztos vagyok abban, hogy most is K.O.-val győzök! – jelentette ki Nagy József.
Az üzenet eljutott Walkerhez is, aki – mint mondja – csak nevet riválisán.

– Amikor megláttam ellenfelem mérlegét, arra gondoltam, pokolian nehéz küzdelem lesz – mondta az angol ökölvívó. – Azóta megnéztem Nagy két mérkőzésének videofelvételét, és megnyugodtam. Most már csak nevetek, mert tudom, hogy győzni fogok, méghozzá kiütéssel. Az elején nagyon oda kell figyelnem, de a negyedik menettől én jövök.

[caption id="" align="alignleft" width="95"] Miló Viktória cím-meccsre készül
[/caption]
Sokat kritizálták Miló Viktóriát, hogy világbajnok létére rendszeresen könnyű ellenfeleket kap, leszámítva Csábi Bettinát, akitől köztes súlycsoportban vereséget szenvedett.

Most eloszlathatja a kételyeket a nyíregyházi hölgy, hiszen kihívójának, az Európa-bajnok Stefania Bianchininek egészen kitűnő eredményei vannak. A milánói bokszoló 14 profi mecscséből 13-at megnyert, egyetlen kudarcát az Universum klasszisától, Regina Halmichtól szenvedte el.
Míg a gála eddig említett két magyar szereplője címvédésre készül, addig Kovács Attila először hódíthatja el nemzetközi szervezet övét. Az egyik legígéretesebb hazai profi ökölvívónak tartott „Vipera” a bevonulásával mindenképpen újat ad majd a közönségnek, hiszen még sosem fordult elő, hogy valaki élő zongoraszó kíséretében tegye meg a szorítóig vezető utat. Havasi Balázs zongoraművész instrumentális művel kedveskedik az IBF nagyváltósúlyú interkontinentális címére áhítozó Viperának, akihez egyébként régóta barátság fűzi a zenészt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában