2005.03.24. 00:00
Nem csak Szili Katalin jövőjéről dönt az MSZP
KÖNNYEN érthető az MSZP egyes vezetőinek bizonytalankodása Szili Katalin államfővé jelölésével kapcsolatban. Óriási a tét.
Nézzük a tényeket. A szocialistáknak nincs annyi szavazatuk a parlamentben, hogy egyedül dönthessenek. Számszakilag az sem kizárt, hogy az MSZP ugyan legnépszerűbb politikusát, Szilit jelöli, de az SZDSZ összeáll az ellenzékkel, s így mégsem ő lesz a köztársaság elnöke. Ez a szocialisták számára politikai vereséget jelentene. Innen nézve tehát érthető Hiller, Gyurcsány és a körülöttük lévők bizonytalankodása. Mivel azonban a megyei elnökök hétfőn egyértelműen Szili mellé álltak, most úgy tűnik, Hilleréknek nemigen maradt mozgástere.
AZ MSZP-ben kialakult hangulat miatt ugyanis (mely szerint nehogy má’ megint a farok – értsd: SZDSZ – csóválja a kutyát) már nem csak Szili jövője a tét. Ha a tagság azt látja, hogy nem a házelnököt támogatja a vezetés, ugyanolyan helyzet alakulhat ki, mint őszszel. Akkor, amikor a küldöttek a hivatalos jelölttel szemben Gyurcsányt emelték miniszterelnökké.
A TAVALYI forgatókönyv idén így nézhet ki: Szili Katalint a tagság megkoronázza, ezzel kötelezi Hilleréket, hogy róla tárgyaljanak az SZDSZ-szel. Az SZDSZ-nek pedig döntenie kell. Ha nem fogadja el Szilit, az az MSZP tagsága számára azt jelenti, amit a farokról és a kutyáról írtam fent. S még azt is, hogy Hillerék képtelenek voltak az MSZP érdekeit érvényesíteni. Ekkor viszont az ő jövőjük is kérdésessé válik.
Szili Katalin államfővé jelölésével kapcsolatban. Óriási a tét. Pauska Zsolt -->