Ország-világ

2005.04.29. 08:14

A Domino jobb, mint valaha

Másodszor is legyőzte a Vasast a Domino-BHSE a bajnoki döntőben, így ha vasárnap is nyer, újra az első helyen zárja a sorozatot.

Malonyai Péter

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Benedek Tibor jó csapatkapitányként a vízben és a parton egyaránt vezér
[/caption]Amikor novemberben Bresciában, Euroliga-mérkőzésen a Domino-BHSE 10-4-re kikapott, sokan rálegyintettek a csapatra, mondván: hiába a sok sztár, nem csapat a társaság. Azóta a Domino egyszer sem kapott ki, 30 mérkőzést vívott meg vereség nélkül.
– Bresciában is nyerhettünk volna – kezdi Kovács István edző. – Négy-háromra vezettünk, ám utána rengeteg ziccert kihagytunk, az előnyöket sem lőttük be. Törvényszerű volt a kudarc.
Azóta viszont nincs megállás. Olyannyira, hogy a bajnoki finálé két megnyert meccse után vasárnap újra első lehet a csapat.
– Élnünk kell az esélyünkkel, és akkor nyugodtan készülhetünk az Euroliga négyes döntőjére – folytatja az edző. – Mert magától értetődik, hogy nem csupán az itthoni, hanem az európai elsőségünket is meg kell védenünk. Azért is jó a hosszú veretlenség, mert mindenki bennünket tart a nápolyi döntő esélyesének. Az ilyesmi nem árt, nekünk pedig nem teher, miért lenne az ott, ahol hét olimpiai bajnok pólózik.
Kétségtelen, Gergely István, Vári Attila, Fodor Rajmund, Benedek Tibor, Molnár Tamás, Kiss Gergely és Biros Péter jelenléte nem csak tekintélyt kölcsönöz, kötelez is.
– Szerencsém van a srácokkal, különleges egyéniségek. Hiába sikeresek, még mindig fontos nekik, hogy nyerjenek. Bizonyság rá, hogy nagyon sokszor a meccs második felében fordítunk vagy akkor lépünk el az ellenféltől” – büszkélkedik Kovács István.
Szerdán csak egy góllal nyert a csapat a Vasas ellen (6-5), Kovács szerint azért, mert remek volt az ellenfél.
– Le a kalappal a Vasas előtt. A szezon kezdetén már leírták őket, mondván, Kásás, Madaras és Varga Tamás nélkül semmire sem mehetnek, aztán tessék: bejutottak a legjobb nyolc közé az Euroligában, s a bajnokságban az aranyért küzdenek. Köszönhetően annak, hogy egységes a csapat, szervezett. Rég volt részünk olyan kemény csatában, mint szerdán.

Benedek szerint nincs titok

NAGyon SOKAN kíváncsiak arra, minek köszönhető, hogy hónapok óta szinte hiba nélkül pólózik a Domino. A Volgográd elleni Euroliga-negyeddöntő előtt a csapatkapitány Benedek Tibort kérdezték a titokról. A balkezes klasszis széttárta a karját: „Nincs titkunk. Ha mégis, legföljebb az, hogy jó játékosokból áll a csapat. Olyannyira, hogyha megcsináljuk a vízben azt, amit a parton megbeszéltünk, nem lehet baj. Magyarán csak magunkra kell figyelnünk.” Hibátlan érvelés, már csak azért is, mert az athéni, olimpiai címvédés előtt is hasonlóan érveltek a válogatott pólósok.

Hibátlan érvelés, már csak azért is, mert az athéni, olimpiai címvédés előtt is hasonlóan érveltek a válogatott pólósok. Benedek Tibor jó csapatkapitányként a vízben és a parton egyaránt vezér -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában