2005.04.14. 08:22
László ismét panaszkodik
Meglepetés a Nyíregyháza sikere az esélyesebb Ferencváros ellen. A zöld-fehérek többet kezdeményeztek, de kimaradtak a helyzetek.
Már a 3. percben megszerezhette volna a vezetést a Nyíregyháza, de Lengyel elhamarkodottan lőtt, és Szűcs védett. A 13. percben Vasas ívelt szabadrúgást kapu elé, Szűcs kütötte a labdát, de az pontosan Némedi elé pattant, aki nagy erővel a kapu jobb oldalába továbbított (1-0). A gól után a Ferencváros volt a kezdeményező, de játékosai képtelenek voltak helyzetet kialakítani. Fél óra elteltével viszont nyomasztóvá vált a vendégek fölénye, és ekkor néhány perc leforgása alatt Bajevszki háromszor is gólhelyzetbe került. Előbb a kapu torkában maradt le egy beadásról, majd Sowunmi középre gurított labdáját lőtte mellé, harmadszorra pedig Németh kapus bizonyult egy gondolattal gyorsabbnak a csatárnál. Volt még egy Lipcsei-szabadrúgás, ami alig kerülte el a kaput, és a félidő utolsó percében újból Bajevszki előtt kínálkozott egyenlítési lehetőség, de a csatár fejesét bravúrral mentette szögletre a hazaiak kapusa. A szünet után maradt a Ferencváros nagy fölénye. Helyzetek is adódtak, de elöbb Rósa fejelt mellé, majd Gyepes fejesét hárította bravúrral Németh. A 66. percben váratlanul növelte előnyét a Nyíregyháza. Egy ellentámadás végén Nikolics átemelt Vukmir fölött, és a tizenegyes pont tájékáról a kapu bal oldalába továbbított (2-0). Támadott a Ferencváros, a hazai csapat azonban rendkivül fegyelmezetten védekezett és megőrizte előnyét.
Így látták az edzők
Détári Lajos (Nyíregyháza): Ugyanazt játszottuk, mint az előző fordulókban, csak akkor nem volt szerencsénk. Egységes a csapat, nem szép a játékunk, de a mi helyzetünkben most az eredmény a fontos. László Csaba (Ferencváros): Aki nem tudja értékesíteni a helyzeteket, az ne álmodozzon győzelemről! Mivel a védelmünk is gyermeteg hibákat követett el, nem is lehetett más az eredmény, mint vereség.Nyíregyháza–Ferencváros 2-0 (1-0)
Nyíregyháza: Németh V., Tímár, Szatke, Ambrusz, Vasas, Pintér A., Némedi, Minczér, Miskolczi, (Lakatos, 58.), Laskai (Nikolic, 46.), Lengyel, (Kenesei Z., 78.), Szakmai tanácsadó: Détári Lajos Ferencváros: Szűcs L., Vukmir, Gyepes, Bognár Zs., Balog Z., Kósa D., Lipcsei, Huszti, Sowunmi, Bajevszki, (Bartha, 70.), Penksa Vezetőedző: László Csaba Nyíregyháza, 8000 néző. Vezette: Ábrahám Gólok: 1-0 Némedi (13.), 2-0 Nikolic (66.) Sárga lap: Vasas (31.), Gyepes (52.), Tímár (62.), Balog (75.)
László Csaba (Ferencváros): Aki nem tudja értékesíteni a helyzeteket, az ne álmodozzon győzelemről! Mivel a védelmünk is gyermeteg hibákat követett el, nem is lehetett más az eredmény, mint vereség. Nyíregyháza–Ferencváros 2-0 (1-0) Nyíregyháza: Németh V., Tímár, Szatke, Ambrusz, Vasas, Pintér A., Némedi, Minczér, Miskolczi, (Lakatos, 58.), Laskai (Nikolic, 46.), Lengyel, (Kenesei Z., 78.),
Szakmai tanácsadó: Détári Lajos
Ferencváros: Szűcs L., Vukmir, Gyepes, Bognár Zs., Balog Z., Kósa D., Lipcsei, Huszti, Sowunmi, Bajevszki, (Bartha, 70.), Penksa
Vezetőedző: László Csaba
Nyíregyháza, 8000 néző.
Vezette: Ábrahám
Gólok: 1-0 Némedi (13.), 2-0 Nikolic (66.)
Sárga lap: Vasas (31.), Gyepes (52.), Tímár (62.), Balog (75.) -->