Ország-világ

2005.06.23. 00:00

Az olcsóbb gyógyszereket támogatja a kormány

BAMA

– A „generikus program” célja, hogy az azonos hatóanyagú és egyenértékű gyógyszerek közül a kezelőorvos az olcsóbbat írja fel – jelentette be Rácz Jenő egészségügyi miniszter a kormány tegnapi ülése után. A tárcavezető szerint ez nem jelent sem áremelést, sem pedig támogatáscsökkentést: mindössze arról van szó, hogy az azonos hatóanyagú, de más gyártóktól származó készítmények esetében nem magát a gyógyszert, hanem az úgynevezett referenciaterméket – vagyis a lejárt szabadalmú, így olcsóbb generikumokat – támogatná az egészségbiztosító. A miniszter szerint ezzel a betegek tárcáját kímélnék, és a gyógyszerkasszában lévő összeget is hatékonyabban használhatják majd fel.

Frajna Imre, a Fidesz parlamenti képviselője ugyanakkor emlékeztetett arra, a program nem új, azt már a Horn-kormány idején elindították. Frajna szerint ha a száz lépés programja árdrágítást, illetve a régi dolgok újként eladását jelenti, a kormány „inkább fejezze be a lépegetést”. Hozzátette: a kabinet úgy teljesíti a Medgyessy-kormány ígéretét az ingyenes szív- és érrendszeri, illetve csontritkulási gyógyszerekre, hogy olyan szereket tesz ingyenessé, amelyek közül „az egyik 30, a másik 50 forint volt”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában