Ország-világ

2005.06.09. 00:00

Drágán mérik a panorámát

A magyar turisták gyakran felháborodnak azon, hogy csak pénzért nézhetik meg a fővárosi panorámát. A külföldieknek ez természetes. A befolyó összeg azonban a Halászbástya megmentését szolgálja.

Dávid Szonja – Vég Márton

[caption id="" align="alignleft" width="152"] Király Péter biztonsági őr vigyázza a Halászbástya rendjét. Azt mondja, naponta háromezren váltanak jegyet.
[/caption]– Egyszerűen őrület, hogy már itt is fizetni kell – jegyzi meg indulatosan Epres Júlia (35), aki éppen kislányával látogatott a Várba Rákosszentmihályról. – Nem gondoltam erre, így nem is hoztam magammal elég pénzt. Pedig meg akartam mutatni a lányomnak a szép kilátást – sajnálkozott a fiatalasszony a Halászbástya lépcsőjénél.

Aki ugyanis a tornyokból szeretne gyönyörködni a budapesti panorámában, annak március közepétől egészen októberig mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Egy kétgyermekes családnak ez a program ezer forintjába kerül, és akkor még nem számoltuk a perecet, kólát a gyerekeknek. Ingyen csak a hat éven aluliak, nyugdíjasok és a mozgássérültek, valamint a Belügyminisztérium dolgozói nézhetik meg a fővárost a Halászbástyáról. Tavaly nyárhoz képest tíz százalékkal emelkedtek a jegyárak, így most egy felnőttbelépő 330 forintba kerül. A gyerekek féláron juthatnak fel a bástyára.

Nagy Gábor Tamás, a kerület polgármestere a Reggelnek elmondta, hogy a bevételt a Halászbástya felújítására, fenntartására fordítják. Az ok prózai. Az állami költségvetésből és a műemlékvédelmi pályázatokból képtelenek rendbehozni az életveszélyessé vált területet. A belépti díj bevezetéséről még Katona Tamás polgármestersége alatt döntöttek.

– Azért kellett ez a rendelet, mert már életveszélyes volt a Halászbástya. Akkor két megoldás közül választhattak a képviselők. Vagy lezárják a területet, de akkor senki sem láthatja, vagy díjat szednek, és abból próbálják felújítani az épületet – mondta a Reggelnek Katona Tamás.

A világörökség részét ma oda nem illő, rideg fémkapuk zárják el. Szigorú biztonsági őrök vigyáznak a rendre, akik lecsapnak azokra, akik jegy nélkül próbálnak feljutni a magasba. Király Péter biztonsági őrtől megtudtuk, hogy a nyári szezonban legalább háromezren váltanak jegyet naponta. – A sápot reggel kilenctől este tizenegyig szedjük, előtte és utána ingyenes. Főleg a magyarok próbálnak bliccelni. Gyakran felháborodnak a díjak miatt. Azt mondják, hogy ez a hely mindenkié, micsoda dolog, hogy még itt is pénzt vesznek ki a zsebükből. A külföldiek viszont szó nélkül megveszik a jegyeket – mondta Király Péter.

Juanita és Javier Spanyolországból érkezett Budapestre, éppen nászútjukat töltik a fővárosban. – Első utunk ide vezetett, sokan mondták, hogy innen varázslatos a kilátás. Nekünk teljesen természetes, hogy ilyen látványosságért fizetni kell. Ráadásul nem is olyan sok ez a pénz – mondta az ifjú házaspár. Mint kiderült, a vélemények alaposan eltérnek egymástól. Van, aki békésen tudomásul veszi, hogy a Halászbástya és környéke már nem olcsó mulatság. Ám akadnak olyanok is bőven, akik inkább dühösen elkerülik a területet, mert bosszantja őket ez az intézkedés.

Nincs változás, maradnak a kapuk

A jegyekből évente csaknem húszmillió forint bevétele származik az I. kerületi önkormányzatnak. Mednyánszky Miklós beruházási referens szerint még több százmillió forint szükséges a teljes rendbehozatalhoz. A felújítási munkák befejezése után is maradnak a beléptető kapuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában