Ország-világ

2005.06.09. 00:00

Hatalmas káosz a városban

Káoszt okozott a 3-as metró egyik biztosítóberendezésének tegnapi meghibásodása. A szerelvények emiatt két órán keresztül nem közlekedtek. A pótlóbuszok nem bírtak az utasok tömegével.

Kiss Gergely

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Óriási tömeg várható jövő héttől a megállókban. A pesti oldalon a 144-es gyors és a 161-es járat végállomását ugyanis áthelyezik a Blaha Lujza térre.
[/caption]Megoldhatatlan problémát okozott a 3-as metró egyik biztosítóberendezésének meghibásodása. A szerkezet a tegnap reggeli csúcsforgalom idején mondta fel a szolgálatot. A szerelvények emiatt hét óra harminc perctől fél tízig nem közlekedtek a Deák tér és az Árpád híd között. A BKV Rt. harminc buszt irányított át az érintett vonalra, kevés sikerrel. Az egyes állomásokon emberek tömege szeretett volna felszállni a dugig megtelt járgányokra. Az Árpád hídnál az úttestet is elfoglalta a várakozók hada. Sokan még azt sem tudták, hogy honnan indulnak a metrópótlók. A nagy zűrzavarban a villamosmegállókban elhelyezett hangosbemondókat sem lehetett hallani. Többen taxival próbáltak eljutni munkahelyükre. A megállókba érkező autók azonban tovább nehezítették a helyzetet. A buszok nem fértek el tőlük, így folyamatos dudaszó borzolta a kedélyeket. Hab a tortán, hogy a taxikért külön csatát vívtak az emberek. Ugyanis mindenki azt állította: az autót ő rendelte.

– Nehézséget okozott, hogy csúcsforgalomban történt a meghibásodás – mondta lapunknak Saliga József, a BKV Rt. ügyeletes forgalmi szolgálatvezetője. Ezen a vonalon a reggeli órákban kilencezer utast szállítanak a metrók óránként. Amíg egy szerelvénybe ezer utas fér, addig egy buszba csak száz. Így az ide irányított harminc busz nem pótolhatta a metrót. Külön gondot jelentett, hogy ezeket a buszokat a forgalomból kellett elvenni. – Ilyen hirtelen bekövetkezett problémánál nem tudtunk tartalék járműveket mozgósítani – mondta Saliga. – Az első pótlóbusz öt-hat perccel a meghibásodás után indult útnak. Az átirányítás miatt azonban az érintett vonalakon két-három perces késéssel közlekedtek a járatok. Emiatt kétségtelenül presztízsveszteség érte a BKV-t.

Saliga szerint a 2-es metró június 11-én induló felújítása nem okoz ekkora gondot. A Stadionok és a Deák tér között negyvenhat csuklós busz pótolja majd a föld alatt közlekedő járatokat. Az augusztus 19-ig tartó munkálatok ideje alatt leszigetelik az alagút érintett szakaszát és kicserélnek 3,6 kilométernyi sínt. Emellett átépítik a Keleti pályaudvar, az Astoria és a Batthyány téri állomásokat. Utóbbin megállás nélkül haladnak majd át a szerelvények, így a teret autóbusszal lehet elérni.

Nyáron a szentendrei HÉV sem közlekedik

A főváros közlekedési vállalata nyárra időzítette a szentendrei HÉV felújítását is. A vasúti pályát és biztosítóberendezéseit június 25 és augusztus 4 között építik át. A szerelvények pótlását itt is autóbuszokkal oldják meg. Az egyik járat Békásmegyer és az Árpád híd között közlekedik, a másik végállomása a Batthyány téren lesz. A 60-as busz vonala is módosul. A munkálatok ideje alatt a Batthyány tér helyett a Nyugati pályaudvaron teszi le az utasokat. A felújított pályaszakaszon négypercenként, hetven kilométeres sebességgel közlekedhet majd a HÉV.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában