Ország-világ

2005.06.17. 06:21

Keller László megígérte és segített is az Anna-hegyieknek

Egy hónap elteltével Keller László visszatért Aranka nénihez az Anna-hegyre. Jó hírekkel jött: a törökbálinti polgármester új, törvényes szerződést fog kötni a közműépítésre.

Zsidai P.

[caption id="" align="alignleft" width="137"] Aranka néni örült Keller Lászlónak
[/caption]Nagy volt a készülődés az Anna-hegyen, a Mályva utcában. Borsodiné Aranka néni ugyanis Keller Lászlót (MSZP) várta. Az országgyűlési képviselő egy hónappal ezelőtt járt Aranka néninél a közműberuházásban tapasztalt túlköltés miatt. Akkor ígérte meg, utánajár az ügynek. A Reggel cikksorozatban számolt be arról, hogy a PVCS Rt. 397 millió forint helyett 460 millió forintért valósítja meg a beruházást. Annak ellenére, hogy közbeszerzési eljáráson ennyiért nyerte el a csatorna- és az ivóvízhálózat kiépítését. A kivitelező az útépítéssel járó nem várt költségekre, illetve a kemény, sziklás talajszerkezetre hivatkozott. Keller kiderítette, hogy a közbeszerzési törvénybe ütközően kötöttek szerződést. A képviselő szerint az is hiba volt, hogy a többletmunkákra vonatkozó módosító szerződést a felek nem hozták nyilvánosságra. Ráadásul arra külön eljárást kellett volna kiírnia. Amit nem sikerült a lakóknak vagy Sándor Péter (MIÉP) helyi képviselőnek elérnie, azt sikerült Keller Lászlónak. Többször beszélt a törökbálinti polgármesterrel, Turai Istvánnal és a víziközmű-társulat elnökével, Albert Gábor helyi képviselővel. Az egyeztetések eredményeképpen új szerződést írnak, amely az eredeti 397 millió forintos árat tartalmazza.

A törvénytelen szerződésről a Közbeszerzési Döntőbizottságot is értesítették. Ez a testület fog foglalkozni a túlmunkákat igazoló számlákkal, teljesítési dokumentumokkal is. A PVCS eddig huszonegymillió forintért végzett ilyet. Ha a testület úgy látja, nem fogadhatók el a PVCS által benyújtott számlák, akkor a cégnek saját magának kell állnia a pluszköltségeket. Ezzel kapcsolatban bizonyára lesznek viták. A kivitelezőnek ugyanis a tender kiírásakor már birtokában voltak a talajmechanikai vizsgálatok eredményei. Ezért különösnek hat, ha a PVCS a megváltozott talajszerkezetre hivatkozik, mintha az nem várt körülmény lenne.

Keller megnyugtatta a lakókat, eddig egyetlen forintjukat sem használták fel jogtalanul. A keletkezett harmincmilliónyi tartalékot a társulat szabadon felhasználhatja majd. Az ötszáz érintett telektulajdonosnak 550 ezer forintot kellett befizetnie. A jelenlevők elsősorban Albert Gábor munkájával voltak elégedetlenek. Nem tudják, mire költ évente tizenötmillió forintot a társulat. Működési költségként harmincezer forintot kell befizetniük. Ezt azért is sokallják, mert soha nem kapnak értesítést a társulat üléseiről. Keller erre is megoldást ígért. Aranka néni unszolására Keller végül két mézes krémest elfogyasztott. Pedig korábban közölte: kihagyja, mert nem akar elhízni.

Zsidai P. Aranka néni örült Keller Lászlónak -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában