Ország-világ

2005.06.14. 07:20

Takarékosság helyett költenek Sződligeten

Sződligeten az önkormányzati testület újjáalakulása után sem úgy mennek a település ügyei, ahogy a polgármester szeretné.

Zsidai P.

Februárban időközi választást tartottak, mert novemberben a képviselők feloszlatták a testületet. Soós Gábor újra bizalmat kapott, csakúgy, mint négy korábbi képviselő a tizenkét tagú önkormányzatban. A feloszlatásra azért került sor, mert nem akartak együtt dolgozni Soóssal. A polgármester úgy látja, a képviselők szándékosan akadályozzák a döntéseket a testületi és a bizottsági üléseken. – Sződligeten ma semmi sem halad előre, a 2006-os választásokig biztosan nem is fog. Nem lesz új út, nem épül önkormányzati ingatlanegyüttes, és az értékpapírokat sem adjuk el, amivel forrásokhoz juthatnánk – jelentette ki a Reggelnek.

Soós azzal kezdte új ciklusát, hogy a képviselőket felkérte, takarékosságból mondjanak le tiszteletdíjukról. Ennek az ellenkezője történt. A meglévő négy mellé még két bizottságot alakítottak. Így a tiszteletdíjak évi plusz egymillió forinttal terhelik a település kasszáját. Ennek fedezetét az egyik Duna-parti telek gondnokának béréből spórolják meg, akit elbocsátottak. Annyi változás történt, hogy a független képviselők, egy kivételével, beléptek az MSZP helyi szervezetébe.

 – Sződligetet ma az országban egyedülállóan nagykoalíció vezeti. A négy fideszes képviselő együtt szavaz a szocialistákkal. Közös egyetértéssel az egyik rendezvényen jobboldali, a másikon baloldali politikus mond beszédet – közölte Soós. A polgármestert elkeseríti, hogy Sződliget, szakítva az eddigi hagyománnyal, politikai színtérré változott. 

Önfeloszlatók

A képviselők tavaly novemberben tárgyaltak a jegyző menesztéséről, akinek munkájával sem a polgármester, sem ők nem voltak elégedettek. A jegyző egyenkénti indoklást kért, amiből azonban személyeskedő vita lett. Hiába egyeztek meg korábban, hogy távozásra kérik a jegyzőt, ehelyett Papp István alpolgármester önfeloszlató javaslatát fogadták el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában