Ország-világ

2005.07.28. 00:00

Az örök Annák pesti mulatsága

Hatodik alkalommal táncolhattak a névnapjukat ünneplők a Pesti Anna-bálon. A hátteret a Magyar Tudományos Akadémia, Budán pedig a Vár és a kivilágított Lánchíd adta.

Szilágyi Ágnes

[caption id="" align="alignleft" width="320"] A hatodik Pesti Anna-bálon éjfél felé már igen jó hangulata kerekedett a Magyar Tudományos Akadémia előtti téren mulatozóknak. A csodálatos díszlet a budai Vár volt.
[/caption]Új helyen rendezték meg a hatodik Pesti Anna-bált. Erre az estére a Magyar Tudományos Akadémia előtti részt Anna térre keresztelték. Este nyolctól érkeztek a vendégek. Végre feltűnően színes ruhákban és nem feketében. Az idei nyár estélyi ruhái alul bővülőek és taftból készülnek. Az égiek is kedvelhetik az Annákat, hiszen egy csepp esőt nem küldtek le a városra, sőt csillagokat varázsoltak estére az égboltra. A szmokingos urak és elegáns estélyi ruhás hölgyek nemcsak ehettek, ihattak, de táncolhattak is. Sőt a Budapesti Operett Színház fiataljai a Romeó és Júliából adtak elő részleteket. Abból a musicalból, amelyre már novemberig elfogytak a jegyek. Nincs Anna-bál, hogy ne lenne szépe. Az Anna téren megválasztották az Örök Annát, ahogy bálkirálynőt és bálkirálylányt is. Az erősebbik nemet sem hanyagolták el, a Charme-királyt a hölgyek szavazták meg. A nyertes hölgy csodaszép ékszert nyert, a pillangót formázó medálban tíz brillkő szikrázott. A gyűrű sem volt kevésbé elegáns, a fehéraranyban szintén brillkő csillogott.

Szilágyi Ágnes A hatodik Pesti Anna-bálon éjfél felé már igen jó hangulata kerekedett a Magyar Tudományos Akadémia előtti téren mulatozóknak. A csodálatos díszlet a budai Vár volt. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában