2005.07.18. 00:00
Meddig tűrjem, hogy fúr-farag a fejem fölött?
ÉPÍTKEZÉS Olvasónk társasházában emeletráépítés zajlik. A lakók már egy éve tűrik a zajt, a port, pedig az építtető azt ígérte tavaly, decemberben kész lesz a munkával. Mit tehetnek?
Az olyan változáshoz, mint amilyen egy új emelet, a társasház közgyűlésének elvileg hozzá kellett járulnia. Különben az építtető engedélyt sem kapott volna az önkormányzattól – mondták a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában. Ha a társasház nem járult hozzá a dologhoz, engedély tehát nincs, az építkezés törvénytelen. A hatóság ilyenkor hivatalból leállíttathatja a munkát.Amennyiben minden szabályosan zajlik, akkor a munkának van optimális időtartama is.
Ha a társasház közössége beleegyezett az emeletráépítésbe, a vele járó kellemetlenségeket a lakóknak el kell viselniük. Ez persze nem jelenti azt, hogy a munkát indokolatlanul, a végtelenségig el lehet húzni. A késlekedő kivitelező köteles kötbért vagy kártérítést fizetni a lakóknak, attól függően, miben állapodott meg velük. A döntő mozzanat tehát a szerződés ama pontja, amely a határidőről szól. Ennek fényében érdemes utánanézni, mi áll a dokumentumban – tanácsolja a jogász. Az is elképzelhető, hogy utólag módosították a feltételeket, csak a kedves olvasó nem tud róla. Panaszával, kérdéseivel felkeresheti a társasház közös képviselőjét.