2005.08.03. 00:00
Amikor a luxus hazatér
Ősztől egyelőre csak az Egyesült Államokban lehet kapni, de tavasztól a motorizáció európai ínyencei is megkóstolhatják a stuttgarti gyár legújabb csodáját.
[caption id="" align="alignleft" width="320"] Nem csak a férfiszíveket dobogtatja meg ez a különleges, csodálatos külsővel és kényelmes belsővel ellátott családi autó
[/caption]Nem mindennapi élményben lehetett részük azoknak az újságíróknak, akiket egy tesztvezetés erejéig vendégül látott a Mercedes-Benz, Zürich közelében.
A hálás feladat az volt, hogy egy körülbelül 160 kilométeres menetpróba során minél többet tudjunk meg egy olyan autóról, amit Európában majd csak fél év múlva lehet megvásárolni. A Mercedes R osztály néven bemutatott csodáit ugyanis egyelőre még csak az Egyesült Államokban forgalmazzák.
A gyártó saját megnevezése szerint az R osztály nem más, mint egy Grand Sport Tourer.
A név valóban megállja a helyét. Az R osztály, már-már ijesztően nagy, hat személynek is kényelmes túraautó. Menetteljesítménye pedig még a sportkocsikéval is vetekszik.
Tervezésekor a jelszavak a dizájn, a dinamizmus és a dimenzió voltak, ezeket sikerült is megvalósítani. Mind a kisebb R 350-es, mind a nagyobb R 500-as típusban háromszor két ülés található, ami végtelenül kényelmes utazást tesz lehetővé bármelyik üléssorban. Ebben nem kis szerepet játszik, hogy a nagyobb változatban 3215 mm a tengelytáv, ami egy kisbusznak is dicsőségére válna. Az óriási méretekből egyedül a csomagtartónak jutott kevesebb, alapesetben mindössze 314 literes, igaz egészen 2385-ig bővíthető.
A belső térre más panaszunk nem lehet. Az általunk kipróbált R 500-as rendkívül finom, világosbarna bőrbe volt öltöztetve. A fa betétekkel óvatosan bántak, csupán a kormányra, a középkonzolra és az ajtókra jutott egy kevés. A kapcsolókkal azonban nem voltak ilyen szűkmarkúan. Csak a két első ülésre jut vagy fél tucat. Mindkét ülés motorosan mozgatható előre-hátra, le s fel.
A háttámlán kívül az ülés lapja is állítható, sőt az ülés keménysége és tartása is változtatható. Három gomb, illetve egy kerek, négyirányú kapcsoló jut a két visszapillantó tükörnek.
A kormányról vezérelhető a CD-s rádiómagnó és a kihangosítóba helyezett telefont is fel tudjuk venni innen. Az automata sebességváltóval megspórolt helyet pohártartók és tároló rekeszek vették át. A két első ülés közötti széles, kényelmes könyöklő alatt rakodóhely rejtőzködik.
A hétfokozatú automata sebességváltó öt csillagot kapott tőlünk. Az előre, hátra, föl és le mozgatható kormányoszlop jobb oldalán található kis kapcsolóval állíthatjuk be. Miután sebességbe tettük a váltót, nincs más dolgunk, mint bal lábunkat nyugalomba helyezni, a féket felengedni, és finoman gázt adni.
Ettől a pillanattól kezdve a 7G-TRONIC váltó mindent elvégez helyettünk. Szinte észrevétlenül vált a fokozatok között, és a váratlan fékezések, illetve az erős kigyorsítások sem hozzák zavarba, teszi a dolgát.
Leteszteltük kanyargós hegyi úton és autópályán is, hogy megtudjuk, mire képes az R 500-as 306 lóerős motorja. Sajnos nem a svájci rendőrök miatt nem írhatjuk azt, amit szeretnénk, vagyis, hogy kihoztuk az autóból
a lehető legtöbbet.
Óvatosak voltunk, főleg az autópályán, bár a 90–100 mérföldet – amerikai autóról lévén szó, ez 150–160 kilométer per órás sebesség – könnyedén tartottuk. A hegyi utakon kimondottan lazán vette az emelkedőket, bár az erősebb kanyarokban a finomra hangolt futóművei ellenére is meg-megindult a több mint kéttonnás autó hátulja.
A gyári adatok szerint az R 500-as hét másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége pedig 245 kilométer per óra. Ekkora autó esetében ez kifejezetten barátságos adatnak számít a 13,3 literes kombinált fogyasztás száz kilométeren.
Technikai adatok
Mercedes-Benz R 500 Lökettérfogat 4966 cm3 Hengerek/szelepek 8/24 Teljesítmény kW/LE 225/306 Sebességváltó 7 sebességes G-TRONIC Hossz./szél./mag.* 5157/1922/1656 Csomagtér 312/2385 l Saját tömeg 2240 kg Üzemanyagtartály 80 l Gyorsulás 0–100 km/h 7 sec. Végsebesség 245 km/h Kombinált fogyasztás 13,3 l *mm-ben megadva
a motorizáció európai ínyencei is megkóstolhatják a stuttgarti gyár legújabb csodáját. Hegyi Áron Technikai adatok Mercedes-Benz R 500
Lökettérfogat 4966 cm3
Hengerek/szelepek 8/24
Teljesítmény kW/LE 225/306
Sebességváltó 7 sebességes G-TRONIC
Hossz./szél./mag.* 5157/1922/1656
Csomagtér 312/2385 l
Saját tömeg 2240 kg
Üzemanyagtartály 80 l
Gyorsulás 0–100 km/h 7 sec.
Végsebesség 245 km/h
Kombinált fogyasztás 13,3 l
*mm-ben megadva Nem csak a férfiszíveket dobogtatja meg ez a különleges, csodálatos külsővel és kényelmes belsővel ellátott családi autó -->