Ország-világ

2005.08.26. 06:26

Halálos vérbosszú a nyílt utcán

Lapzártánkkor még mindig életveszélyben volt az a három sérült, akik Törökszentmiklóson, két roma család összecsapásában sérültek meg. A vita halálos áldozatot is követelt.

Nagy Eszter Dóra

[caption id="" align="alignleft" width="172"] A Jókai utcából a sérülteket a mentők, a gyanúsítottakat a rendőrök vitték el. Utóbbiak közül többet erőszakkal.
[/caption]Törökszentmiklóson tegnap már csak a Jókai utcában voltak nyomok és rendőrök, a településen nem érződött a két család szerda esti robbantásba és lövöldözésbe torkolló vitája. Az viszont tény, hogy bárkit is megszólítottunk az utcán, mindenki azonnal tudta, mi történt. Azt is megmutatták, melyik városrészben, házban találjuk az érintett családtagokat. Mármint azokat, akiket nem vettek őrizetbe. A rendőrség tájékoztatása szerint szerda délután két, egymással hosszú ideje haragban lévő család összeverekedett. A vita során kések, lőfegyver és kézigránát is előkerült. Egy kést épp akkor találtak meg a fűben a nyomozók, amikor lapunk munkatársai a helyszínen jártak. A szúróeszköz pengéje tizenhat centiméteres. A közelben riasztó- és gázfegyvert is találtak.

A helyi háborúban egy 51 éves férfi életét vesztette. Úgy tudjuk, lőtt sérülést is szenvedett, de halálát a felrobbant kézigránát okozta. Hárman életveszélyes, hatan súlyos, tizenegyen pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek. Őket négy orvosi csapat gyógyította egészen hajnali kettőig. Az egészségügyi intézményt a vezetők kérésére a rendőrök gyakorlatilag lezárták a nyugalom biztosítása érdekében, de ettől függetlenül a betegek fogadása és ellátása zavartalanul működik.

– Hol élünk már, hogy csak így, az utcán lehet lövöldözni?! – mondta lapunknak Zsák Etel, a Farkas család tagja. Az asszony néhány méterre a csetepaté helyszínétől él. A háza előtt ül a szomszéddal, Ramos Bélával. [caption id="" align="alignleft" width="320"] Egy nappal az eset után is lezárták az utca egy részét
[/caption]Mindkettejük rokonai a kórházban. A szerda esti összetűzésben Zsák Etel három fia és az egyik lánya sérült meg. Ramos Bélának szintén a fia. – „Idegyüttek énrám ketten” – kezdett mesélni Etel. A szomszéd máris félbeszakította az asszonyt. Rákontrázott, hogy a kétfős előörs rövid idő alatt vagy húszfősre dagadt. – Azt kiabálták: Etel! Meghal a négy fiad! – idézte fel az eseményeket Etel, de gyorsan hozzátette: ő ekkor rosszul lett, és a többire nem emlékszik. Amikor a szomszédhoz fordultunk, hátha folytatja az asszony által elkezdett történetet, ő is rosszullétre hivatkozott. Meg arra, hogy a fiatalok őket, idősebbeket beterelték a házba. Ők nem láttak, nem hallottak semmit. Nem jártunk nagyobb szerencsével az utcában sem. Kiderült: épp akkor senki sem volt otthon, vagy épp nem látott semmit. Vagy nem akarnak róla beszélni.

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Zsák Etel három fiáért aggódik, akik megsérültek
[/caption]Farkaséktól mintegy háromszáz méterre lakik a rivális család. Ők azzal hajtottak el minket már a kertkaputól is, hogy van elég bajuk, nem akarnak beszélni. Mi meg nem akartunk erőszakoskodni és firtatni, mi is lehet az álláspontjuk. Visszatértünk hát Farkasékhoz, akik határozottan cáfolták, hogy a két család között évtizedek óta tartó viszály lenne. Mindkét família törökszentmiklósi gyökerekkel rendelkezik, a helybeliek szerint régóta ellentét feszül köztük. Azt Zsák Etel is elismerte, másfél hónapja volt köztük egy összetűzés az egyik helybeli kocsmánál. A vita késeléssel zárult, a történtek miatt a rivális család két tagját elvitték a rendőrök. Etel szerint őket nemrég engedték ki, és ezért mentek vissza bosszút állni. A házuk előtt fegyverekkel felszerelkezve jelentek meg. Az asszony hiába hivatkozott rosszullétre meg ájulásra, azért arra pontosan emlékezett, hogy a fegyvert, illetve a gránátot a másik család tagjai hozták, mert látta a kezükben, azzal riogatták őt. Etel szerint még azt is mondták, hogy fel fogják robbantani az otthonát.

A történtek miatt nyolcan kerültek előzetes letartóztatásba. A bonyolult ügyben a rendőrség nyomoz, ám arra felhívták a figyelmet, hogy a bűncselekmény helyszínén visszatérő ellenőrzéseket tartanak, hogy ne ismétlődjön meg a szerdai eset.

Ismét politikai vita lesz az esetből?

Hasonlóan a Moszkva térnél megszúrt fiú ügyéhez, máris politikusok célpontjává vált a törökszentmiklósi eset. A Jobbik például már sajtótájékoztatót is hirdetett Szolnokon, hogy kifejtsék álláspontjukat, az ő megfogalmazásuk szerint a cigányháborúval kapcsolatban. A cigányság megkülönböztetése elleni óriásplakát előtt találkoznak az eseményen részt vevők.

Korábban is voltak hasonló ügyek

Július közepén már volt egy összetűzés a két család között. Akkor egy életveszélyes és egy súlyos sérültje lett a támadásnak. A település főutcáján késekkel, kardokkal és baseballütőkkel felszerelkezve bocsátkozott közelharcba a körülbelül tizenöt fős társaság. Történt hasonló incidens a megyeszékhelyen is 2003 novemberében. Akkor megsebesült egy rendőr is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában