2005.08.12. 00:00
Tüntessük el a szégyenfoltokat!
A Reggel megkereste a főváros legízléstelenebb építményeit. Azonnali bontásra ítéltük a Déli pályaudvar és a kőbánya– kispesti állomás épületét. A Kálvin Centernek sem kegyelmeznénk.
[caption id="" align="alignleft" width="320"] Az illetékesek elbonthatnák végre a hetvenezer négyzetméter alapterületű műanyag, legóvárosba illő állomást
[/caption]Jó néhány budapesti épület megérett a pusztulásra. Nincs olyan kerület, ahol a járókelőnek ne kellene szégyenkezve elfordítania az arcát egy évtizedek óta omladozó vagy a környezetéből vérlázítóan kirívó építmény láttán. A budapestiek szemét legerősebben szúró objektum halálos ítéletét végre aláírták. A főváros vezetése kilenc év után kinyitotta szemét, és elrendelte a Főpolgármesteri Hivatalból nyíló kilátást elcsúfító kiskörúti bazársor elbontását. Lassan halad a munka, de legalább megszületett az elhatározás. Számos otromba épülethez azonban ragaszkodnak tulajdonosaik.
Elképesztően ronda látványt nyújt például az egykori Kohó- és Nehézgépipari Minisztérium székháza, a mai Gazdasági és Közlekedési Minisztérium épülete. A koszos, üveg-acél ház kikívánkozik a körút húszas-harmincas években épült lakásai közül. Nem kell messzire menni az újabb esztétikai pofonért. A Déli pályaudvar 1973-ban épült, barna, termetes darabokban omladozó épületének folyamatosan életveszélyre figyelmeztető lépcsősoraitól elmegy az ember maradék életkedve is.
Nem feledkezhetünk meg a narancssárga, műanyag betéteivel legóvárosba illő Kőbánya–Kispest metróállomásról sem. Az üvegmonstrumok között pedig jó eséllyel pályázik a legízléstelenebb címre a kísértetházként ismert Kálvin Center üzletház.
Ha már bontunk, nem hagyhatjuk ki az azonnali megsemmisítésre ítélt, mégis büszkén üzemelő sorompót a Citadellánál. Vessünk véget a csúfság elnyomásának.