2005.11.21. 19:45
Emberjogi képzés Vajdaságban élő fiatalok részére
A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) pályázatot hirdet Kisebbségvédelem
nemzetközi fórumokon címmel emberjogi és kisebbségi érdekvédelmi ismeretekről
szóló kétnapos képzésben való részvételre. A képzésre Budapesten kerül sor,
előreláthatólag 2006 márciusában. A program célja, hogy a kisebbségben élő
vajdasági fiatalokat megismertesse a nemzetközi - amerikai és európai -
jogvédelem eszközeivel, bemutassa a hatékony érdekérvényesítés (lobbizás)
módszereit, és fejlessze a fiatalok képességét a nemzetközi, regionális és
helyi érdekérvényesítő eszközök kihasználására a kisebbségek jogvédelme
érdekében, írja az Újvidéken megjelenő Magyar Szó című napilap. A képzés
kiemelt célja egy olyan alulról szerveződő emberjogi figyelő hálózat
kialakítása, amely naprakész és pontos információval szolgál a nemzetiségi
alapon történő erőszakos cselekményekről és más jogsértésekről Vajdaságban. Az
emberjogi figyelő hálózat segít az egyéni és közösséget ért jogsértések
körülményeinek pontos dokumentálásában, így például a hatóságoknak az erőszakos
cselekmények nyomán indított eljárásainak utókövetésében. Az emberjogi
megfigyelő hálózatban résztvevő önkéntesek a HHRF-fel folytatnak szoros
együttműködést az incidensekről szóló értesülés beszerzésében, az adatok
feldolgozásában és tényfeltáró jelentés készítésében. A Vajdaságban
tapasztalható nemzetiségi kilengésekről készült hiteles tényfeltáró munka
elősegíti a nemzetközi közösség - így az Európai Parlament 2005. szeptember
29-én elfogadott határozatában foglalt - törekvését a kisebbségeket ért
zaklatások megfékezésére, és megfelelő helyi megoldások kidolgozására, írja a
napilap.