2005.12.23. 08:26
Drága a német áram
Azt követően, hogy Hessen elutasította az áram árának emelését, más szövetségi tartományok is felülvizsgálták az áramkonszernek árpolitikáját - jelenti a Bild című lap.
„Az új energiagazdálkodási törvény megadja a lehetőséget nekünk és a szövetségi hálózati ügynökségnek, hogy az áram szállítási árát a lehető legpontosabban vizsgálhassuk”, mondta Horst Rehberger.
Bréma környezetvédelmi szenátora, Jens Eckhoff kijelentette: „Nem fogadható el, ha a nagy energiakonszernek túlzottan magas szállítási költségekkel elszigetelik piacaikat, és távoltartják a kedvezőbb kínálatokat" - jelenti a CENA hírügynökség.
Észak-Rajna-Vesztfália gazdasági minisztere, Christa Thoben hangsúlyozta: „Az áremelési kérelmek felét már elutasítottuk.” Hasonlóképpen nyilatkozott az alsószászországi környezetvédelmi miniszter, Hans-Heinrich Sander is.
Jürgen Reinholz thüringiai gazdasági miniszter a városi közművek igényelt áremelési kérelmét - amely amely 1,2–2,4cent/kilowattóra - a felére kívánja csökkenteni. A Bild szerint a szász gazdasági miniszter, Thomas Jurk szerint a tartomány az áramárak emelését csak feltételesen engedélyezi, vagyis, ha a költségek csökkennek azt azonnal továbbítani kell az ügyfelek felé. A német lap beszámol arról is, hogy Rajna-Pfalzban, Hans-Arthur Bauckhage gazdasági miniszter nyomására mind a 65 energiaellátó vállalat csökkentette követeléseit, áll a jelentésben.