2005.12.28. 07:00
Elromlott a karácsonyi ajándék, kicserélném
JÓTÁLLÁS Olvasónk értékes karácsonyi ajándéka, egy plazmatévé hamar elromlott. Írásunkban felelevenítjük az ünnep után időszerű témát. Szakértőnk elmondja, a fenti esetben mit tehetünk.
Amikor nagy értékű árucikket vásárolunk, ügyeljünk rá, hogy legyen hozzá jótállási jegy. Erre dr. Bobál Pál, a Pest megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatója figyelmeztetett. Sok olyan termék van forgalomban, amelyre régebben volt, de már nincs jótállás. Ilyenek lehetnek a kis értékű háztartási gépek. A jótállást ugyanakkor a kereskedő önként vállalhatja.
Ha elromlik, amit ajándékba kaptunk, vigyük vissza az üzletbe a számlával és a jótállási jeggyel együtt. Vetessünk fel a helyszínen jegyzőkönyvet. Ezt kevesen teszik meg, pedig egy esetleges későbbi jogvitában a dokumentumnak döntő szerepe lehet. Főként, ha az üzletben azzal utasítanak vissza minket, hogy nem a termékben volt a hiba, hanem mi nem használtuk rendeltetésszerűen. A bíróságon a jegyzőkönyv tanúsíthatja a történteket.
Más dolog, ha az ajándék nem tetszik. Ekkor három napon belül kicserélhetjük. Fontos tudni: a jótállás nem azt jelenti, hogy a kereskedő köteles kicserélni a visszavitt árut. Mondhatja, hogy kijavítja a hibát. Amennyiben a termék másodszor-harmadszor is meghibásodik, csakis a csere jöhet szóba. De a vevő el is állhat az adásvételi, más néven fogyasztói szerződéstől. (Ezt a szerződési formát az Európai Unió határozta meg.) A garancia nélküli elromlott termékért az üzlet igenis felelős lehet. Ezt hívjuk kellékszavatosságnak.
-->