2005.12.06. 13:03
Gyurcsány: elfogadhatatlan a brit EU-büdzsé javaslat
Magyarország ezt a brit javaslatot nem támogatja - jelentette ki kedden Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a brit EU-elnökség 2007-13-as időszakra vonatkozó költségvetési javaslatáról.
A kormányfő Magyarország alapvető kifogásai közé sorolta azt, hogy a brit elnökség jelenlegi javaslata szerint az unió következő költségvetése kisebb lenne, mint 2000 és 2006 között annak ellenére, hogy az EU bővült és politikai céljainak száma is gyarapodott. Az előterjesztés második ellentmondásának nevezte, hogy a csökkenő költségvetés terheinek többségét az új tagállamokra terheli, és bírálta azt is, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben az önkormányzatok által megvalósított fejlesztési beruházásokhoz kapcsolódó általános forgalmi adó finanszírozását az új tervezet meg szeretné tiltani az európai uniós forrásokból.