2006.02.21. 11:18
17. lett a Hoffman-Elek páros
Nagyon jól sikerült a Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettős számára a hétfő esti kűr a torinói téli olimpián, így kettőt előrelépve a 17. helyen végeztek.
A kétszeres junior világbajnoki ezüstérmes duót – amely a kötelező és az original után a 19. volt – a 24 pár közül nyolcadikként szólították. A magyarok flamencót táncoltak a jégen. "Nagyon élveztük a versenyt, és elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel. Zavaró volt, hogy a kűrben az első mozdulatnál kicsaptam a hajamból egy csatot, ezért vigyáznunk kellett, hogy a folytatásban nehogy rámenjünk, mert annak bukás lett volna a vége - mondta Hoffmann Nóra. "Úgy gondolom, hogy majdnem a legjobb formánkat futottuk. A kötelező és a kűr remekül sikerült, az originalban ugyan voltak hibák, ám a többiekhez képest az sem volt rossz, mert mi legalább nem estünk el. December óta fáj a torkom, nem tudtam meggyógyulni teljesen, egy-egy futás végén alig tudom visszatartani a köhögést. Szerdán utazunk haza, de előtte még itt elmegyünk síelni egyet, aztán otthon megkezdjük a felkészülést a vb-re - értékelte az olimpiai teljesítményt és vázolta a terveket Elek Attila.
A XX., torinói téli olimpia tizedik versenynapjának győztesei:
alpesi sí: Benjamin Raich (Ausztria, férfi óriás-műlesiklás) Michaela Dorfmeister (Ausztria, női szuperóriás-műlesiklás) jégkorong: Kanada (nők) műkorcsolya: Tatyjana Navka, Roman Kosztomarov (Oroszország, jégtánc) síugrás: Ausztria (Andreas Widhölzl, Andreas Kofler, Martin Koch, Thomas Morgenstern, csapatverseny)A vasárnap original programhoz képest - amikor több esélyes is bukott - nem voltak nagy helycserék. A hétfői kűrt első helyről kezdő Navka, Kosztomarov kettős magabiztosan nyert és szerezte meg első olimpiai aranyérmét. A páros Salt Lake Cityben még a tizedik volt. Második helyen a vb-ezüstérmes, a Négy Kontinens-viadalt háromszor is megnyerő Tanith Belbin, Benjamin Agosto amerikai, a harmadikon pedig a vb-harmadik, kétszeres Eb-második Jelena Grusina, Ruszlan Goncsarov ukrán kettős végzett.
műkorcsolya, jégtánc
olimpiai bajnok: Tatyjana Navka, Roman Kosztomarov (Oroszország) 200,64 pont
2. Tanith Belbin, Benjamin Agosto (Egyesült Államok) 196,06
3. Jelena Grusina, Ruszlan Goncsarov (Ukrajna) 195,85
…
17. Hoffmann Nóra, Elek Attila 149,47
Benjamin Raich (Ausztria, férfi óriás-műlesiklás)
Michaela Dorfmeister (Ausztria, női szuperóriás-műlesiklás)
jégkorong: Kanada (nők)
műkorcsolya: Tatyjana Navka, Roman Kosztomarov (Oroszország, jégtánc)
síugrás: Ausztria (Andreas Widhölzl, Andreas Kofler, Martin Koch, Thomas Morgenstern, csapatverseny) -->