2006.02.02. 14:51
Elfogták tíz embert túszul ejtő budapesti férfit
Tíz embert ejtett túszul csütörtök dél körül egy fegyveres férfi a XIV. kerületi családsegítő szolgálatánál. A túszok közül ötöt a férfi elengedett, ötöt azonban a rendőrségnek kellett kiszabadítania.
A 19 éves férfi eddig ismeretlen okból vélhetően gázpisztollyal ejtette túszul az irodában tartózkodó alkalmazottakat, illetve egy ügyfelet, akiket egy helyiségbe terelt. A rendőröket egy ügyfél értesítette, akit a túszok figyelmeztetek.
A kiérkező egyenruhások eleinte tárgyalásba bocsátkoztak a fiatalemberrel, aki erre elengedte túszai felét. A kommandósokat azonban nem kellett megvárniuk, mert amint lehetőségük nyílt rá, két rendőr leteperte a fegyveres. Kihallgatása még zajlik, így sem indítékairól, sem követeléseről nincsenek információk.