Ország-világ

2006.03.06. 16:54

Ígéretözön a rendőröknek

Pénzt, paripát, fegyvert, pontosabban béremelést és a technikai felszereltség-bővítést ígérnek a pártok a rendőrségnek kormányra kerülésük esetén.

Nagy Eszter Dóra

Béremelést, létszámemelést, a Büntető-törvénykönyv szigorítását ígéri a Fidesz kampányában. A „Félelem nélküli élet” című programot Orbán Viktor pártelnök ismertette országépítő találkozósorozatának veszprémi állomásán. „Vissza akarjuk adni a rendőri pálya megbecsülését” – mondta a reggel.hu-nak Kontrát Károly, a párt országgyűlési képviselője. A volt belügyi államtitkár szerint radikális illetményemelésre van szükség, ám ennek pontos mértékéről nem beszélt. A képviselő kitért arra is, hogy jelenleg százezer lakosra 198 rendőr jut, ezt kormányra kerülésük esetén 250-300-ra emelnék a ciklus végére. Az állomány növelését elsősorban az oktatási intézmények „helyzetbe hozásával”, vagyis a feltételek biztosításával lehetne elérni. A jelentős költségvetési forrásokat igénylő létszámemelést uniós és nemzeti forrásokból biztosítanák. A Fidesz a Büntető-törvénykönyvet is módosítaná úgy, hogy az idősek és fiatalok sérelmére elkövetett bűncselekmények elkövetőit szigorúbban szankcionálják.

Gál Zoltán, az MSZP képviselője szerint a zéró tolerancia nyugati példák alapján nem hozott eredményt, így nem a több rendőr-szigorúbb büntetés elvét kell szem előtt tartani, hanem más módszereket kell alkalmazni. Az Országgyűlés Rendészeti bizottságának elnöke szerint a látható rendőrségből kiindulva meg kell teremteni a látható rendészetet. Hozzátette: nem csak a rendőr van kinn az utcán, hanem a határőr, polgárőr, vámos is. Gyorsan reagáló, cselekvő rendőrségre van szükség, amihez például egy olyan hírhálózat kell, amellyel riaszthatók a közelben tartózkodók. Ehhez technikai fejlesztésekre van szükség. „Biztonságot teremteni csak a közhatalom, a biztonságipar és az érintettek együttműködésével lehet” – hangoztatta Gál.

„A közbiztonság pártsemleges” – jelentette ki Jüttner Csaba. Az SZDSZ képviselője ugyancsak a technikai fejlesztéseket emelte ki a teendők közül, s szerinte nem meglepő, hogy a pártok hasonló terveket vázolnak a kampányukban. Az Országgyűlés Rendészeti bizottságának tagja szerint a létszámemelést úgy lehetne megoldani, hogy a központi irányítás létszámát csökkentenék. Az ebből adódó többletforrásokat pedig átcsoportosítanák és a helyi, városi rendőrkapitányságok fejlesztésére fordítanák.

„Mindenki jogosan óhajtja, hogy legyen hatékonyabb a bűnüldözés, magasabb a bérezés. Fontosnak tartom, azt is, hogy  újból arányosságot kell teremteni a rendőrség és az ügyészség között” – jelentette ki Boross Péter. Az MDF-es volt miniszterelnök szerint a büntetőeljárási törvény módosításával az ügyészség lett az ügy ura, ez viszont nem sarkallja eléggé cselekvésre a rendőröket. „Ha valaki függő, akkor kisebb a teljesítménye” – fogalmazott az ex-kormányfő. Boross fontos feladatnak nevezte azt a közfelfogást megcáfolni, hogy „a rendőrség kicsit MSZP-s, az ügyészség kicsit fideszes”. Az MDF-es politikus szerint a következő négy évben szükség van a rendőrőrsök megerősítésére, elsősorban a kisebb településeken, falvakban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában