Ország-világ

2006.04.04. 07:00

Károsabb passzív, mint az aktív dohányzás

Ma már senki sem kapja fel a fejét, ha azt hallja, hogy a dohányzás káros az egészségre. A cigarettásdobozokon található figyelmeztetés sem ér célba: megszoktuk, nem figyelünk rá. A nem dohányzóknak azonban nincs választása: ők biztosan szívnak.

Dreissiger Ágnes

[caption id="" align="aligncenter" width="220"] Le lehet(ne) szokni
[/caption]

Ha valaki huszonnégy óra alatt elszív egy doboz cigarettát, a vele egy fedél alatt lévő nemdohányzó társa is három cigarettának megfelelő káros anyagot lélegzik be. Más számítások szerint a passzív dohányzás zárt térben ötven százalékos dohányzásnak felel meg. Bár e káros szenvedély áldozatai elsősorban maguk a füstölők, az elmúlt évek kutatásai bebizonyították, hogy a passzív dohányosokra is komoly veszély leselkedik.

„A cigarettafüst több, mint négyezer kémiai anyagot tartalmaz, ebből ötven köztudottan rákkeltő, több, mint száz pedig bizonyítottan mérgező. Míg a dohányzó ezeket a káros anyagokat egy dohányoszlopon keresztül szívja magába, a nemdohányzók közvetlenül lélegzik be.

Ráadásul az anyagok legtöbbje a másodlagos cigarettafüstben sokkal nagyobb koncentrátumban található” – magyarázza a dohányzás-ellenes mozgalmak egyik legnagyobb hazai élharcosa, Pákozdi Lajos orvos, aki negyvenöt éve foglalkozik egészségneveléssel, oktatással és felvilágosítással.

Bár jobban felháborodunk, ha egy várandós anyukát látunk füstölni, mint ha egy férfit a felesége oldalán, a passzív dohányzás egyformán ártalmas mindenkinek, nemre, korra való tekintet nélkül. „A dohányzás nem máról holnapra fejti ki hatását, ebből a szempontból a legveszélyesebb csoport a fiatalság. Nekik ugyanis nincsen betegségtudatuk, nem foglalkoznak a következményekkel” – véli Pákozdi Lajos.

+ 12 szívdobbanás

A nikotin minden egyes cigaretta elszívása után öt perccel kimutatható a magzatvízben és a magzat vérében. A tizenhatodik percben éri el a maximumot és csak nagyon lassan ürül ki a magzati vérkeringésből. A baba szívverése percenként 12 dobbanással felgyorsul, hogy a nikotin okozta oxigénhiányt ellensúlyozza.

Ha az anya sokat dohányzik, a méhlepény vérellátottsága csökken, a baba kevés oxigénhez jut, ezáltal testi és szellemi fejlődése elmarad. A passzív dohányzás is hátráltatja a magzat fejlődését és növeli a koraszülés és halvaszülés valószínűségét, valamint előidézheti a méhlepény spontán leválását.

Dohányzó nők gyerekei kisebb súllyal jöhetnek a világra, nagyobb gyakorisággal lehetnek allergiásak, könnyebben fertőződhetnek meg. Jelentősen nagyobb számban fordul elő köztük magzati növekedési zavar, kiugróan sok közöttük a hiperaktív, s 25-50 százalékkal nagyobb náluk a bölcsőhalál kockázata. Vörös vérsejtjeik száma alacsonyabb, gyakran fordul elő B12 vitaminhiány, ami a kromoszómák károsodását és rossz sejtosztódást okozhat.

A Genfi Egyetemi Klinika kutatásai is alátámasztották, hogy a passzív dohányzás is növeli a mellrák kockázatát: a vizsgálati eredmények szerint azok a nők, akik napi két órát töltenek cigarettafüstben, huszonöt év után ugyanolyan eséllyel betegszenek meg mellrákban, mint azok, akik napi egy doboz cigarettát fogyasztanak.

Az elmúlt években napvilágot látott publikációk ugyanakkor a passzív dohányzás és a szívbetegség közötti kapcsolatot is megerősítették. Ezen kutatások kimutatják, hogy a füstös környezet hatására csökken a szívbetegek terhelhetősége, panaszaik fokozódnak. A szívinfarktus kockázatát, pedig akár harminc százalékkal is növelheti a passzív dohányzás.

Az EU harcol a dohányzás ellen

Az Európai Unió az egyik legfontosabb népegészségügyi kérdésnek tekinti a dohányzás visszaszorítását. Markosz Kiprianu, a közösség egészégügyi biztosa éppen ezért indította el a 25 tagállamot érintő „Segítség- a dohányzásmentes életért” nevű kampányt.

Világszerte nagy erőkkel harcolnak egyébként a cigaretta ellen, és egyre szigorúbban szabályozzák a füstölést. Írország ebből a szempontból mintaállamnak tekinthető. Az életbe lépett dohányzásellenes törvényük kimondja, hogy a munkahelyeken (ebbe beletartoznak kocsmák, éttermek és minden zárt vendéglátóhely) tilos rágyújtani.

A törvényszegők háromezer eurós büntetésre számíthatnak. Hasonló rendelkezést vezettek be Olaszországban is, bár a szankciók nem annyira szigorúak: az üzletek kétezer eurós, míg maguk a dohányosok 275 eurós büntetést kötelesek fizetni, ha megszegik a törvényt. Éttermekben, bárokban, kávézókban Norvégiában is betiltották a dohányzást. Az északi államban ráadásul 2200 forintnak megfelelő összeget kérnek egy doboz cigarettáért.

Dreissiger Ágnes + 12 szívdobbanás A nikotin minden egyes cigaretta elszívása után öt perccel kimutatható a magzatvízben és a magzat vérében. A tizenhatodik percben éri el a maximumot és csak nagyon lassan ürül ki a magzati vérkeringésből. A baba szívverése percenként 12 dobbanással felgyorsul, hogy a nikotin okozta oxigénhiányt ellensúlyozza. Le lehet(ne) szokni -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában