2006.05.23. 16:02
Nem sikerül maradéktalanul a plakáteltávolítás
A választási plakátok eltávolításának határideje kedden járt le, de ha körültekintően nézelődünk, néhány helyen találkozhatunk a pártok 1998-as megmérettetésének maradványaival is.
Eddig a pártok, szerdától viszont az önkormányzatok feladata a választási plakátok eltakarítása. Az ezzel kapcsolatos kiadásokat a helyhatóságok ráterhelik a politikai szervezetekre. Tehát akár közvetlenül a pártok fizetik a plakátok eltávolításának költségeit, akár a helyi önkormányzatokkal végeztetik el a "piszkos munkát", a számlát mindenképpen ők állják.
[caption id="" align="alignleft" width="160"] Sok helyen egymás plakátjaira ragasztottak az aktivisták.
[/caption]A Fővárosi Közterület-felügyelet szóvivője, Janocsek Ferenc elmondta: a kint felejtett hirdetményekről a közterület-felügyelők először listát készítenek, majd jelentést tesznek az illetékes önkormányzatnak. A helyhatóságok ezután felszólítják a "hanyag" pártokat a plakát eltávolítására, majd 48 óra elteltével maguk – pontosabban az általuk megbízott közterület-fenntartók – látnak hozzá a takarításhoz. A cechet természetesen kiszámlázzák a pártoknak. Janocsek Ferenc elmondta, egy-egy tétel több ezer forinttól több tízezerig is terjedhet a hirdetmény nagyságától, ragadósságától és a leszedéséhez szükséges eszközparktól függően. Egy villanyoszlopra ragasztott, szavazásra buzdító cetlit egy mozdulattal is le lehet tépni, míg a házfalakra erősített óriásplakátokhoz minimum egy létra, vagy emelőkocsi és megfelelő kaparószerszámok szükségesek.
A közterület-felügyelet szóvivője szerint nem a nemtörődömség vagy a lustaság az oka, ha egy párt nem szedi le határidőre hirdetményeit, sokkal inkább az, hogy a darabszámra milliónyi plakát egy részét aktivisták ragasztják ki, ezek pontos helyét pedig nem győzik dokumentálni a szervezetek. Janocsek hozzátette: ha nyitott szemmel járunk, még 1998-as választási plakátra is bukkanhatunk, egyébként a kampányok után a hirdetmények elenyészően kis százaléka felejtődik fenn ilyen hosszú időre.
"Politikai ellenfeleink megkönnyítették a dolgunkat, hiszen a két forduló között sok plakátunkat szedték le" – mondta Nyakó István. Az MSZP szóvivője tájékoztatott: a falragaszokat a helyi képviselőjelölt kampánycsapata nemcsak felrakja, hanem le is szedi. A bérelt helyekre kerülő hirdetményekkel sincs gond, hiszen a kereskedelmi hely felszabadulásával más hirdetők reklámjai kerülnek az utcákra, közterekre. Az ingyenes felületeken megjelent MSZP-s választási hirdetések zömét pedig a szórakozóhelyek, civil rendezvények plakátjai elfedték. Hozzátette: összehasonlíthatatlanul kevesebb szegfűs reklám látható, mint a második forduló után, de a maradékot is igyekeznek eltávolítani, vagy ha az önkormányzat bukkan rá ilyenre, azt is lekaparják. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője elmondta, az általuk kihelyezett falragaszok eltávolítása a választókerületi elnökök felelőssége. Hozzátette: az önkormányzatok sok helyütt az általuk kihelyezett, oszlopokra erősített felületekre plakátoltak, amelyek könnyen eltávolíthatók.
Horn Gábor SZDSZ kampányfőnök arról számolt be lapunknak, hogy a liberális párt nem hivatalos felületekre nem ragasztott ki plakátokat, sok jelöltjük pedig egyáltalán nem használta ezt az eszközt, éppen azért, hogy ne csúfítsák el a várost. A hivatalos plakáthelyekről pedig helyi jelöltjeik, szervezeteik már a választások másnapján elkezdték eltávolítani a Kovács Pistit ábrázoló reklámokat.