Ország-világ

2006.11.09. 18:26

Tagadta a rendőr, hogy megfojtotta az elítéltet

Tagadta bűnösségét csütörtökön a Fővárosi Bíróságon az a rendőr, aki az ügyészség szerint intézkedés közben megfojtott egy bolgár állampolgárt.

BAMA

A főtörzsőrmester – akit felfüggesztettek állásából – 2004. június 10-én társával kísérte a bíróságra a sértettet. A bolgárt előzőleg azért vették őrizetbe, mert a Malév egyik járatán durván viselkedett. Miután a bíróság öt hónap, egy évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte, a bolgár visszafelé az autóban a mellette ülőre támadt. A rendőr társa segítségére sietett, s a menekülni próbáló férfit fojtófogással leszorította. A dulakodásra megjelent a BRFK két munkatársa is, akik állítólag szóltak, hogy másképp kellene rögzíteni a férfit. Ezt egy arra járó mentőápoló is megerősítette. A leszorított dühöngő egyre kisebb ellenállást tanúsított, s mire a kihívott másik mentő megérkezett, már meghalt. A rendőr a tárgyaláson tagadta, hogy fojtogatta volna a férfit. „Amikor elengedtem, ő még szuszogott” – fogalmazott. A történteket térfigyelő kamera rögzítette, ezt a bíróság bizonyítékként használja fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában