2007.02.21. 10:41
Lezárult az internetes szavazás a KRESZ-ről
Tavaly decemberben ismertette Kóka János gazdasági miniszter a közlekedési tárca KRESZ-módosítással kapcsolatos elképzeléseit. A hosszas szakértői egyeztetések és véleményezések mellett a minisztérium honlapján a téma iránt érdeklődők is szavazhattak a kérdésekről. A voksolás lezárult, így várhatóan rövidesen megszületnek a konkrét törvénymódosítási javaslatok.
Az interneten leadott szavazatok valószínűleg nem lesznek mérvadók a végső szabályok kialakításakor, ennek ellenére elegáns gesztus volt a minisztériumtól az interaktív közvélemény-kutatás kezdeményezése. A polgárok álláspontja egyébként nagyrészt megegyezik a szakemberekével, így a szabályok megváltoztatása várhatóan nem okoz nagy felhördülést az autósok körében. A láthatósági mellény bevezetése, a kamionforgalom városhatárokon kívül tartása, a csoportos gyermekszállításban részt vevő járművek megjelölése és biztonságosabbá tétele egyértelműen elnyerte a polgárok tetszését.
Utóbbi szabály arról rendelkezne, hogy a gyermekszállító buszokon kötelező tartozék legyen a biztonsági öv, illetve a gyermekülés. Ugyanez a kérdés több ellenzőre talált a normál forgalomban közlekedő autóbuszok és a saját használatú gépkocsik esetén. Szerencsére a várható törvénymódosításból következően az övhasználat és a gyermekülések beszerelése alól nem tehet kivételt a tárca, így bizonyos, hogy ezek az életmentő eszközök a magánjárművekbe és a menetrend szerinti buszokba is bekerülnek. A módosítások bevezetése nyomán remélhetőleg csökken a közúti balesetekben elhunytak és a súlyos sérültek száma. A pozitív változások pedig meggyőzik majd azokat is, akik egyelőre kétkedve fogadják az új szabályokat.