Ország-világ

2007.02.02. 10:16

Londonban az éllovas Manchester

A Manchester United egyik legnehezebb meccsére készül a Tottenham ellen

BAMA

Az éllovas Manchester United a Tottenham Hotspur, a második helyen álló  Chelsea pedig a Charlton Athletic otthonában lép pályára az angol  labdarúgó Premier League hétvégi, 26. fordulójában.

Papíron a címvédő londoniaknak lesz könnyebb dolguk, hiszen a fővárosi rivális az utolsó előtti helyen szerénykedik, így nagy meglepetés lenne, ha nem a vendégek nyernék a találkozót. A szurkolók nagy örömére a Kékek soraiba várhatóan visszatér a csapatkapitány, John Terry, aki hátsérülése miatt december 13-a óta nem lépett pályára.

Az MU-ra jóval nehezebb feladat vár, mert bár riválisa, a Tottenham csak a tizedik a tabellán, hazai környezetben imponáló a mérlege: eddigi 12 meccséből mindössze hármat vesztett el, nyolcat pedig megnyert. A házigazdák ráadásul hét közben kikaptak az ősi rivális Arsenaltól a Ligakupa elődöntőjében, így várhatóan mindent elkövetnek azért, hogy egy szép sikerrel kárpótolják szurkolóikat. A vendégek azonban ezzel együtt is esélyesként várják a vasárnapi mérkőzést.

Máté Péter együttese, a Reading a Manchester City otthonában léppályára, míg a Priskin Tamást foglalkozató, sereghajtó Watford a Bolton Wandererst fogadja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában