Sok rabnak keserű a szabadulás is

[caption id="" align="alignleft" width="260"] A frissen szabadultaknak van egy kis keresményük, és rengeteg tervük
[/caption]A börtönben minden elítélt az áhított szabadságra vágyik, ám az csak keveseknek jut eszébe, hogy a kemény szigor és a kötöttségek egyfajta védelmet is nyújtanak. „Ott túl a rácson” minden kiszámítható és tervezhető: pontos házirend szabja meg, hogy mikor kell felébredni és elaludni, hogy miként nézzen ki a cella, de még a beszélgetések formája is szabályozva van. Az elítélt számára a világ akkora lesz, amekkora a börtön maga, s amikor az illető egyszer csak kiszabadul, a kinti környezet szeszélyes viszonyait szinte sokkhatásként éli meg. Dr. Bilkei Pál pszichológus szerint ez főként az egyébként is deviáns egyéneknél jelenthet nagy veszélyt. „Ha egy belső kontroll nélküli személy kerül börtönbe, előbb-utóbb megtanul igazodni a fogva tartás szabályaihoz – mondta. – Ugyanakkor a szabadulás utáni időszakban nincs ilyen szigorú akklimatizációs folyamat. Sokan nem tudnak mit kezdeni ezzel az új helyzettel. Ez az oka annak, hogy sok frissen szabadult elítélt a börtönből való távozását követően néhány hét alatt ismét a bűn útjára lép.”

A büntetés-végrehajtási intézmények ugyan igyekeznek a kinti világban is hasznosítható mintákat adni, évente például 600-800 fogvatartott szerez a rácsok mögött valamilyen végzettséget, és rendeznek különböző, például kommunikációs, agressziókezelő és álláskeresésre felkészítő tréningeket is, ám valódi segítséget a szabadulás után a pártfogói felügyelet biztosíthat. Dr. Bilkei Pál szerint segítőre szinte minden elítéltnek szüksége lenne a szabadulása utáni első hónapban, ám a gyakorlat az, hogy pártfogót kötelezően csak a feltételesen szabadlábra helyezetteknél rendel ki a bíróság. Novák Zoltán őrnagy, a Fogvatartási Ügyek Főosztályának kiemelt főreferense elmondta, hogy a szabadulás előtt fél évvel megkezdődik a szabadulásra történő felkészítés. Az elítéltekkel a nevelők elbeszélgetnek a kinti életről, megpróbálják feltérképezni, hogy az illetőnek lesz-e munkahelye, szállása, s szükség esetén javasolják, hogy forduljon a Pártfogó Felügyelői Szolgálathoz. „Tudjuk, hogy az lenne az igazi, ha partner szervezetek segítségével mindenkit kézről kézre adva vezethetnénk vissza a hétköznapi életbe, de erre sajnos nincs külön program” – jelentette ki az őrnagy.

A többség pedig köszöni szépen, nem kér a gyámolításból. Kóta Tünde, az Igazságügyi Hivatal Pártfogó Felügyelői Szolgálatának megbízott igazgatója szerint ennek az az oka, hogy az elítélteknek erős ellenérzéseik vannak a hivatalos személyekkel kapcsolatban. „A frissen szabadultaknak van egy kis keresményük, és rengeteg tervük, s egyáltalán nem érzik úgy, hogy segítségre szorulnának – mondta. – Hozzánk szinte csak akkor fordulnak, ha a pénz elfogy.”

Gyakori probléma, hogy az egykori elítéltnek szabadulása után nincs hová mennie. Külföldön léteznek „félutas házak”, ahol a börtönből kikerülők átmeneti szállást kaphatnak, ám nálunk ehhez a pénz és a jogszabályi háttér egyaránt hiányzik. Ha a frissen szabadultakat nem fogadja be a családjuk, csak a hajléktalanszállókat célozhatják meg. Hasonlóan neuralgikus pont a munkába állás is.

Külföldön a civil szervezetek már-már beköltöznek a börtönökbe, fogadónapokat tartanak és képzéseket szerveznek a raboknak. Nálunk a civil kurázsi még nem tart itt, s a jelek szerint egyhamar nem is fog. Így aztán nagyon sok egykori rab számára a szabadság továbbra is keserűbb lesz a börtönéletnél.