2007.03.24. 09:32
Születésüktől a diplomaosztóig 30 milliót adunk ki gyerekeinkre
Nem kevesebb, mint 30 millió forintba, évente átlagosan 1,26 millióba kerül egy gyerek felnevelése a mai árakon számítva, születésétől egészen az egyetem befejezéséig – derül ki a Tárki tanulmányából. A kutatók alapos számításokat végeztek.
Bekalkulálták a gyermek fogyasztását, illetve a gyermekneveléssel járó háztartási munkát. Azonban az anya kieső jövedelmét, valamint a szülők humántőke-veszteségét, ami a karrierépítés lehetőségének csökkenéséből következik, Gábos András, Gál Róbert Iván és Keller Tamás nem tudta számszerűsíteni.
A kutatók megállapítják: egy gyermek évente 288–417 ezer forintnyi élelmiszert és tartós fogyasztási cikket fogyaszt el. Az egykék a „legdrágábbak”. Rájuk évente 2,04 milliót fordítanak a szüleik.
Ahol egyedülálló szülő neveli két gyermekét, ott a költségek évente 842 ezer forintot emésztenek fel a családi kasszából.
A gyermekneveléssel kapcsolatos otthoni munka – takarítás, gondozás, ruhavásárlás, együtt tanulás, meseolvasás – ugyancsak forintosítható. A bébiszitternek, takarítónőnek ezekért a munkákért évente 404–1663 ezer forintot fizetnénk. Ha tehát az anya otthon marad a háztartást vezetni és gyermekét gondozni, munkájának értéke ennyire becsülhető.