2007.07.30. 10:56
Cseh László tizenkét aranyat nyert az ob-n
Az úszó ob finálésorozata Cseh László diadalmenetét hozta: a Kőbánya SC olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok klasszisa vasárnap 100 m háton, 200 m vegyesen, majd 50 m pillangón is győzött, így már kilencedik egyéni aranyát gyűjtötte be, s miután a befejezőszámban, a 4x100 méteres vegyesváltóban nyertes kvartettben is helyet kapott, összesen 12 elsőséggel, abszolút legeredményesebb versenyzőként zárt a bajnokságon.
A nőknél Verrasztó Evelyn vitte a prímet: az 50 m gyors elődöntője után a döntőben is csúcsot repesztett: két tizedet faragva reggeli rekordjából ezúttal 25.91 másodperc alatt sprintelte végig a távot. Hatodik ob-győzelme volt ez, és hetedik egyéni csúcsjavítása, majd meglett a hetedik elsősége is a vegyesváltó négyesének tagjaként, így a legeredményesebb női résztvevőjévé avanzsált az idei úszóbajnokságnak.