Ország-világ

2008.02.15. 06:12

A jó filmnek van közönsége

Teljes az egyetértés Mundruczó Kornél, a 39. Magyar Filmszemle fődíjasa és Gigor Attila, a legjobb zsánerfilmmel díjat nyert rendező között. Egyikük sem látta a másik filmjét, azért szívből gratuláltak egymásnak.

Hegedűs V. Rita

[caption id="" align="alignleft" width="220"] Gigor Attila és Mundruczó Kornél a fiatal magyar filmes nemzedék két nemzetközileg is elismert tagja lehet – fotó: Kallus György
[/caption]A 39. Magyar Filmszemle fődíját Mundruczó Kornél Delta című filmje nyerte el; a Moziverzum néven futó, legjobb zsánerfilmnek járó díjat pedig az elsőfilmes Gigor Attila A nyomozó című műve kapta.

„Azért örülök, hogy megkaptam a legjobb zsánerfilmnek járó díjat, mert azt érzem ki belőle, azt akarják, hogy csináljam meg a következő filmemet is – mondta Gigor. – Lehet, hogy ez naiv gondolat, de szerintem ez a díj erről szól. Borzasztóan jólesett, és teljesen mindegy, hogy hívják, jóindulat vett minket körül az egész szemlén, és ez az elismerés volt az i-re a pont.”

„Én már nagyon unom, és forszírozottnak találom ezt a fajta megkülönböztetést. Megalázó, mindkét fél részére – tette hozzá Mundruczó. – Nem a művészfilmes beszél belőlem, de mivel nem láttam A nyomozót, csak a Kontrollt tudom felhozni példának: nem zsánerfilm, hanem egy jó film. Ha a kulturális életet átitatjuk tematizációval, az a kárára megy. Külföldön van zsűri nagydíja, különdíj, fődíj, és sehol sincs zsánerfilmnek járó díj.” A két rendező között egy dologban mutatkozott véleménykülönbség: Gigor szerint egy filmről sosem fog kiderülni, hogy jó vagy sem, hiszen az emberek véleménye szubjektív. Mundruczó szerint a film tömör műfaj. „A zenében meghallani, ha hamis. A film is egy tudomány. Ha ezt valaki elsajátítja, akkor tud úgy dolgozni, mint egy zeneszerző, aki ismeri a harmóniákat.”

Gigor Attila

1978-ban született Galambos Attila néven, dédnagyapja után vette fel a Gigor művésznevet. 2000-ben Simó Sándor osztályában kezdett. A NYOMOZÓ DÍJAI: Diákzsűri fődíja, diákzsűri legjobb elsőfilmesnek járó díja, Aranyolló Díj Kovács Zoltánnak, legjobb forgatókönyvírói díj: Gigor Attila, legjobb férfi alakítás: Anger Zsolt.

Mundruczó Kornél

1975-ben született Budapesten 1998-ban színészi diplomát kapott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol ugyanebben az évben felvételt nyert a filmrendezői szakra. A DELTA DÍJAI: Külföldi kritikusok díja – Gene Moskowitz-díj, legjobb eredeti filmzenének járó díj Lajkó Félixnek, Aranyorsó Dí.

A NYOMOZÓ DÍJAI:

Diákzsűri fődíja, diákzsűri legjobb elsőfilmesnek járó díja, Aranyolló Díj Kovács Zoltánnak, legjobb forgatókönyvírói díj: Gigor Attila, legjobb férfi alakítás: Anger Zsolt. Mundruczó Kornél 1975-ben született Budapesten

1998-ban színészi diplomát kapott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol ugyanebben az évben felvételt nyert a filmrendezői szakra.

A DELTA DÍJAI:

Külföldi kritikusok díja – Gene Moskowitz-díj, legjobb eredeti filmzenének járó díj Lajkó Félixnek, Aranyorsó Dí. Gigor Attila és Mundruczó Kornél a fiatal magyar filmes nemzedék két nemzetközileg is elismert tagja lehet – fotó: Kallus György -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában