2008.02.23. 15:43
Megdobogtatta a szíveket a műszív
A magyar szívegészség rosszabb, az anyagi lehetőségek is korlátozottabbak, a gyógyítás mutatói mégis jobbak, mint Európában. Egy ország drukkolt az orvosoknak és az első műszíves gyógyulásáért.
- A hét egyik híre volt, hogy a műszíves betegnek már nem kell lélegeztetőgép. Jól van?
- Kockázatok vannak még, de az állapota stabilizálódott és úgy van, ahogy most lennie kell.
- Gondolom, most nagyon figyelnek rá és drukkolnak érte.
- Nagyon. Tudja, ebben részt venni fantasztikus. Ráadásul a betegünk egy remek ember, aki nagyon tud küzdeni és az is fantasztikus, ahogy tudtán és akaratán kívül egy országot egyesített. Úgy éreztem, mindenki neki és nekünk szurkol. Ismeretlenek üzenetek, gratuláltak, mellénk állt a média és az orvostársadalom is. Alig hogy befejeztük a műtétet hívtak a Transzplantációs Klinikáról, a Kútvölgyiből, vidéki szívcentrumokból, hogy bármiben segítenek. Münchenből, Freiburgból e-mailt kaptunk orvosok telefonszámaival, akik készen állnak, ha szükségünk lenne rájuk. Az elmúlt napokban jó érzés volt magyar orvosnak lenni.
- Miért nem lehetett korábban ilyen műtétet végezni Magyarországon?
- Fel kellett rá készülnünk szakmailag, másrészt akár 5-15 millió forintba is kerülhet egy ilyen beavatkozás, s az anyagi eszközök eddig nem álltak rendelkezésre. Nem mondom, hogy már rendelkezésre állnak, de nagyon szeretném, ha ez a program nem egy műtétből állna. Azért lenne rá szükség, mert olyan emberek életét lehet megmenteni vele, akik nem bírják megvárni, amíg donort találunk és olyanokét is, akiket azért veszítünk el, mert a beültetett új szív esetleg nem jól működik bennük.
- Máshol mennyire számít gyakori beavatkozásnak a műszív beültetés?
- Sehol sem olyan gyakori, mint a szívbeültetés. Mondok hamburgi példát, mert velük van kapcsolatunk, másrészt a hamburgi intézet egy Magyarországhoz hasonló nagyságú, 10 milliós populációt lát el. Ott 10-15 ilyen műtétet végeznek évente. Itthon is ennyi kéne.
- Amennyiben a magyar emberek szíve nincs rosszabb állapotban, mint az európai átlag, mert ezt hallani.
- Rossz hallani, de igaz. A magyar emberek kardiális állapota lényegesen rosszabb, mint az Észak- vagy Nyugat-Európaiaké. Ennek történelmi, táplálkozási okai vannak. Ráadásul, Nyugat-Európában 1 millió lakosra 1200 szívműtét jut egy évben, nálunk meg alig 700. A finanszírozási gondok mellett nagy probléma a szakemberhiány. Főleg intenzív osztályos nővérből és altatóorvosból van kevés.
- Miért?
- Egyre kisebb az egészségügynek a társadalmi megbecsültsége, kiveszett valahogy az emberekből a segíteni akarás és sokan hagyják itt az országot, mert hiányzik az anyagi megbecsülés.
- Elárulja, Ön mennyit keres?
- Nettó 180-190 ezer forintot.
- Az imént említette a hamburgi együttműködést: biztos tudja, hogy Hamburgban mennyit keres egy szívsebész.
- 10 ezer euró körül.
- Miért maradt itt?
- Mentem. Dolgoztam Angliában másfél évet és alig vártam, hogy jöhessek haza. Én a Gellért-hegy, meg Petőfi, meg Radnóti meg a Duna nélkül nem tudok, vagyis nem akartam élni. Sokan vagyunk ilyenek a korosztályomban, de ez a korosztály fogy, a fiatalok pedig csak mennek.
- Megérti őket?
- Igen is, nem is, de inkább nem. A miénkhez hasonló hivatást gyakorló embereknek, úgy gondolom, van felelőssége abban, hogy szellemileg hol tart egy ország. Mindenkinek fontos, hogy rendben legyen a családja, a városa, a hazája, de egyik sem megy a másik nélkül. A fiatal generációnak el kell menni Berlinbe, meg Londonba meg Amerikába, de haza kell jönni, hogy azzal, amit tanultak, segítsenek világszínvonalúra emelni a magyar egészségügyet.
- Lehet?
Szabolcs Zoltán, szívsebész
1951.10. 23-án született Budapesten 1977 orvos diploma SOTE 1997 SOTE Menedzserképző 1982-től dolgozik a SOTE Szív és Érsebészeti Klinikáján, ahol osztályvezető és igazgatóhelyettes A Magyar Szívsebészeti Társaság elnöke Nős, két gyermeke van Szabadidejében családi körben túrabakancsot húz, kertészkedik vagy múzeumba jár. Most éppen Márait olvas, de a krimiket is kedveli.- Igen. Az eredményeit tekintve még ebben a nyomorult állapotában is európai színvonalú. Mondom a saját területemet: a szívsebészeti beavatkozások halálozási arányai itthon jobbak, mint Nyugat-Európában.
- Szóba hozta az imént a családot. Az öné rendben van?
- Igyekszünk. Én vagyok benne a gyenge láncszem. Korán reggel megyek, késő este jövök, a kettő között meg többnyire hisztériás vagyok. Mindig megfogadom, hogy ha ezen túl leszek, akkor elnyugszom, a feleségem, aki fantasztikus társ meg csak mondja olyankor, hogy egy fenét, mindig új bajt keresek.
- Mi hajtja?
- Aki egyszer a kezébe fogja azt a csodálatos izomlabdát, amiben benne van az élet lüktetése, végérvényesen átszellemül. A klinikán rengeteg a medikus, a legtehetségesebbek a műtőbe is bejöhetnek, és amikor felnyitjuk a mellkast, megfogom a kezüket és ráteszem a szívre, hogy tapintsák meg az életet. Akkor minden eldől. Engem is ez hajt. Az emberi szív. Huszonegynéhány év van a hátam mögött, de megszokhatatlan.
- A halál is?
- Az nehéz. A sebészeknek szerintem a legnehezebb. Mielőtt megoperálnak valakit, megismerkednek vele. Én is. Megtudom milyen ember, megismerem a családját. Ha kicsúszik a kezem közül az élete, tragédia nekem is. Abban a családban érzem magam, amit megismertem és két-három napig teljesen lelki beteg vagyok.
- Meddig tart egy szívműtét?
- Akad kétórás, de 12 órás is van. Az, ami miatt most beszélgetünk, délelőtt tízkor kezdődött és este hét óráig tartott.
- Az állóképességét hogyan tartja karban ehhez?
- Sokáig kosaraztam, de nem sportolok már rendszeresen. Viszont sokat mozgolódom: kert, kirándulás, kutya. Amúgy meg azt vettem észre, hogy a 40-50-es korosztálynak valahogy van állóképessége. Jobban bírjuk a gyűrődést. Fiatal kollégák, akik sportolnak, 4-5 óra után kiszédülnek a műtőből. A mi generációnk megszokta, hogy használni kell a kezét, meg a lábát. A maiak meg azt hiszik, hogy elég a fejüket. Tudja mi az érdekes? A szívsebészek között is megjelentek a nők. Morogtam is, aztán ide a klinikára is jelentkezett egy hölgy. Mondtam, felveszem, de nincs pozitív diszkrimináció. Bírja. Jobban bírja, mint sok férfi a korosztályából. De ez tényleg egy strapás terület. Amikor az ember 10-12 órát operál, elbóbiskol utána a villamoson.
- Sokat jár villamossal?
- Sokat. Solymáron lakom, a Hűvösvölgyig bejövök autóval, aztán átülök villamosra, Ott úgy elvan magában az ember, szemlélődik, kikapcsol.
- Amit imént a női szívsebészekről mondott, abból arra következtetek, hogy konzervatív a felfogása, ami a női férfi szerepeket illeti.
- Igen. Amikor az egyetemre jártam, megfogadtam, hogy nem veszek orvosnőt feleségül. Aztán beleszerettem egy medikába. Elvettem, de belátta, hogy a családi feladatokat mellettem csak úgy tudja ellátni, ha elmegy radiológusnak. Úgy gondolom, ahhoz, hogy egy nő két gyereket nevelni tudjon és a férjét is meg tudja tartani a házasságban, ahhoz rengeteg energia kell. Ha egy családban két kizsigerelt, fáradt ember esik haza esténként, az nem jó. Nem azt mondom, hogy a nők nem tehetik meg ezt, de melléjük valószínűleg kevésbé domináns férfi kell.
- A lánya tehát nem szívsebész lesz.
- Akart, de elsőre nem sikerült a felvételije az orvosira. Dolgozott nálunk egy évet a klinikán. A végén azt mondta, a szívsebészek tutyi-mutyi alakok, másféle orvos meg nem akart lenni, elment állatorvosnak. Én végig tudtam, hogy így lesz. Kicsi korától családilag mentjük az állatokat az útszéléről. Ő egyébként egy domináns nő. A fiam sem lett orvos, ő jogász.
- Megszakad a családi hagyomány?
- Nincs dinasztia. Csak atyai nagybátyám volt orvos, a szüleim nem. Igen neves hasi sebész volt Szombathelyen. Miatta készültem én is annak.
- Nem szívsebész akart lenni a kezdetektől?
- Nem. Először hasi sebésznek készültem vidéken, aztán, amikor megismertem a feleségemet vissza akartam jönni miatta Budapestre, de csak érsebésznek jöhettem. Tetszett is, mígnem Papp Lajos elment Amerikába egy ösztöndíjjal és hívtak, hogy jöjjek a helyére, a kardiológiára. Gondoltam, amíg megjön, maradok, de az akkori osztályvezető mondta, hogy lenne lehetőség elmenni Angliába tanulni, családostul, de ahhoz maradnom kell. Hát öt perc alatt árultam el az érsebészetet, azóta pedig rájöttem, hogy mindig ez volt az én igazi álmom.
1977 orvos diploma SOTE
1997 SOTE Menedzserképző
1982-től dolgozik a SOTE Szív és Érsebészeti Klinikáján, ahol osztályvezető és igazgatóhelyettes
A Magyar Szívsebészeti Társaság elnöke
Nős, két gyermeke van
Szabadidejében családi körben túrabakancsot húz, kertészkedik vagy múzeumba jár. Most éppen Márait olvas, de a krimiket is kedveli. -->
