Ország-világ

2008.03.27. 11:21

Meghalt a cukorbeteg kislány, akiért csak imádkoztak

Elhunyt Neumann, az a 11 éves amerikai kislány, aki ugyan gyógyítható betegségben szenvedett, de szülei nem fordultak vele orvoshoz. A szülők csak imádkoztak a gyermek gyógyulásáért.

BAMA

diabéteszes ketoacidosisban szenvedett, a tünetek egy hónapja jelentkeztek nála. A gyermek hányt, gyengének érezte magát és a helyi rendőrfőnök, Dan Vergin elmondása szerint egyre betegebb lett, de a szülők nem fordultak orvoshoz, mert úgy gondolták, hogy az ima ereje meggyógyítja. A rendőrséget végül a rokonok értesítették arról, hogy a gyermeket szülei nem hajlandók orvoshoz vinni, a hatóságok azonban későn érkezetek, Madeline meghalt. A szülők felelősségét a rendőrség vizsgálja. Dale és Leilani Neumann úgy vélték, lányuk halálát az okozta, hogy nem hittek eléggé a gyógyuláshoz, nem imádkoztak elég buzgón. A szülők egyébként egyik bejegyzett egyház tagjai sem voltak, és nem jártak templomba sem. Valamilyen közösséghez azonban nem kizárt, hogy tartoztak, ugyanis több embert is meghívtak a házukba, hogy segítsenek imádkozni a gyermekért. Mint kiderült, Madeline Neumannt utoljára három éves korában látta orvos.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában