Berek Kati nem adta fel

– Agyvérzése után visszatért a színpadra, több teátrumban is játszott. Aztán tavaly kijelentette, nem vállal új szerepet, mert már bebizonyította magának, hogy ismét képes helyt állni a deszkákon. Az idén mégis új szerepben látható, a Lovakat lelövik, ugye? című film színpadi változatában az IBS Színpadon.

– És közben játszom a Nénikém meg én című előadásban is. Régóta tervezgetem, hogy nem lépek többé színpadra. Miután a Föld szellemét alakítottam a Nemzeti Színház nyitóelőadásán, Az ember tragédiájában, nyáron írtam egy levelet a vezetőségnek, hogy ősztől nem szeretnék újra játszani. Nem akartam fellépni, mert mind a mai napig rengeteget dolgozom azért, hogy egészséges legyek, például naponta két órát tornázom. Abba, ami velem történt, általában bele szoktak halni. Néma voltam, vak, és a jobb oldalam teljes egészében lebénult. Az orvos is azt mondta, hogy soha többet nem szállok ki a tolószékből. Beszélni nem tudtam, de az agyam és a hallásom jó volt. Elhatároztam, hogy fél év múlva beszélni és járni fogok. És rettenetesen elszántan végigcsináltam mindent, ami ehhez kellett.

– Honnan volt önben az erő?

– Azt éreztem, még nagyon sok dolgom van a világban. És tényleg így is lett. Hetvenéves koromban például megkaptam a Nemzet színésze címet.

– A saját felelősségére vitette haza magát a kórházból. Nem csak rendszeresen tornázott, hanem hangosan olvasott, sőt lement az ötödik emeleti lakásából, csak hogy nagy szenvedés árán visszalépcsőzzön.

– Kezdetben másfél óráig tartott, míg lementem és visszaértem. De a legnehezebb az olvasás volt, hiszen lényegében vak voltam, egyszerre néhány betűt tudtam elolvasni a kis résen keresztül. Félelmetes, hogy azóta gyakorlatilag mindenem meggyógyult. Kivéve a jobb kezemet.

– Megtanulta bal kézzel kezelni a számítógépet, annyira, hogy könyvet írt az életéről.

– Megtanultam mindent bal kézzel csinálni. Tulajdonképpen olyan egészséges vagyok, mint a többi ember, csak már a hetvennyolcadik évemben járok.

– És egy évvel a betegsége után már játszott is az Esztergomi Várszínházban.

– Cserje Zsuzsa rendező napokig ült nálam, és állandóan mondta, hogy bemutatnak egy darabot Esztergomban, A szentek kútját, és vállaljak el benne egy néma szerepet.

– Végül egy öreg koldusasszonyt játszott.

– Aki eredetileg nem is szerepel a darabban, Cserje Zsuzsa írta bele nekem.

– Látszott, hogy minden lépés fájt önnek, oldalazva járt, de igen hiteles volt sokat szenvedett öregasszonyként. Akarata ellenére lejátszott mindenkit.

– Ezt Cserje Zsuzsának köszönhetem, mások már elkönyvelték, hogy Berek Kati beteg, és kész. Utána pedig Novák Eszter hívott az Új Színházba.

Berek Kati

1930-ban született Makón. 1948 és 1952 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola „nagy” osztályába járt Buss Gyulával, Horváth Terivel, Psota Irénnel, Soós Imrével, Váradi Hédivel. A főiskola után a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1970-ben alapító tagja lett a Huszonötödik Színháznak, ahol 1974-ig dolgozott. 1985-től a győri Kisfaludy Színház, 1991-től a kecskeméti Katona József Színház színésze. 1993-ban agyvérzést kapott, de kitartó munkával felépült. 2000-ben a Nemzet Színészévé választották, 2007-ben Örökös Tagja lett a Halhatatlanok Társulatának.

– De azt sem akarta elvállalni.

– Persze, hogy nem. Ebben az is közrejátszott, hogy Lorca Vérnász című darabjában én már minden női szerepet játszottam, csak a szomszédasszonyt nem. Éppen erre kértek. Mondtam Novák Eszternek, hogy nem tudok jól beszélni. Azt felelte: „pont ilyenre van szükség.” Erre mondtam, bottal tudok csak menni. Ugyanaz volt a válasz, ahogy minden kifogásomra. Ebben az előadásban is sikerem volt. Aztán hívtak a Merlin Színházba. Kénytelen voltam dolgozni, mert kicsi volt a nyugdíjam, és magam előtt is be akartam bizonyítani, hogy amit rám osztanak, azt el tudom játszani. Amikor a Nemzet színésze lettem, már nem kellett a pénz, hiszen a címmel havonta jelentős összeg is jár. Úgy gondoltam, hogy elég volt, nem játszom többet. Két éve megint felhívott Cserje Zsuzsa, és azt mondta, „most jártam Párizsban, hoztam onnan egy darabot, keveset kell benne mozognod, és keveset beszélned.” Hát, gondoltam, üsse kő, Zsuzsának nem tudok nemet mondani.

– Az egész előadás alatt jelen kell lennie a színpadon, hiszen ez egy kétszereplős darab.

– Igen, és bármit mond a partnerem, Jámbor László, arra én gesztusokkal, mimikával, végül szöveggel is válaszolok. A Thália Stúdióban mutattuk be a produkciót. Most jártunk vele Debrecenben. Állva tapsoltak a nézők.

– A nénikém meg én bemutatója után aztán végképp kijelentette, hogy új szerepet tényleg nem vállal.

– Igen, csak sokan vannak, akik nagyon kedvesek, és én is szeretem őket. Földessy Margit jött hozzám, és könyörögve kért, hogy lépjek fel a Lovakat, lelövik, ugye? című előadásban. Fölajánlotta, hogy kettős szereposztás lesz, akkor játszom, ha kedvem van. Amikor kimentem meghajolni, zavarba jöttem, mert nekem így még soha életemben nem tapsolt a közönség.

– A premieren nem ön játszotta a szerepet, bár így tervezték, mert félt attól, hogy elfelejti a szöveget. Holott nyilván tudta.

– Hónapokkal a bemutató előtt tudtam a szöveget, de aztán ideges lettem, és elfelejtettem.

– Lámpaláza volt?

– Az mindig van nekem. Amikor fölmegy a függöny, és dolgozom, akkor elmúlik.

– Ez korábban is így volt?

– Igen, egész életemben. Úgy tűnik, hogy nyugodt vagyok, de nem tudok szólni senkihez, nem beszélgetek, ilyenkor mérhetetlenül csöndes vagyok, és remeg a kezem. Abban a pillanatban, ahogy fölmegy a függöny, meg kell szólalnom, már nincsen semmi félelem bennem.

– Mit csinál, amikor nem játszik?

– Előadásokat nézek. Azt hiszem, én vagyok az, aki a legtöbb előadást látja Budapesten.

– De gondolom, vannak barátnői, sőt, unokája is van.

– A drága, egyetlen Petikém most megy majd iskolába. A fiamnál pedig édesebb, tartózkodóbb ember nincs. Soha nem jönnek hozzám anélkül, hogy ne telefonálnának, ne kérdeznék meg, kell-e valami. Az asszony kolozsvári, jártam náluk. Gyakran megyek úszni is, magam takarítok, mindig akad munka a lakásban.

– Akart írni egy darabot.

– Sok minden van a fejemben, de talán most lusta vagyok egy kicsit. De szeretnék még írni. Csak előtte elmegyek Görögországba nyaralni.

– Megint kijelentette, hogy soha többé nem vállal semmit, de ha valaki nagyon szépen kéri, akkor mégis?

– Most már nem merem azt mondani, hogy nem vállalok semmit, de én nem iparkodom, nem kívánkozom. Ha nem hív senki, az sem baj. Járok színházba, nézem az előadásokat, közben egy csomó embert megismerek. Szóval nagyon jól vagyok.

1948 és 1952 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola „nagy” osztályába járt Buss Gyulával, Horváth Terivel, Psota Irénnel, Soós Imrével, Váradi Hédivel.

A főiskola után a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1970-ben alapító tagja lett a Huszonötödik Színháznak, ahol 1974-ig dolgozott. 1985-től a győri Kisfaludy Színház, 1991-től a kecskeméti Katona József Színház színésze.

1993-ban agyvérzést kapott, de kitartó munkával felépült. 2000-ben a Nemzet Színészévé választották, 2007-ben Örökös Tagja lett a Halhatatlanok Társulatának. -->