Ország-világ

2008.06.18. 13:10

Magosz: maffiamódszerek a kerteskői állami föld értékesítésénél

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint a maffiát is megszégyenítő módszerekkel értékesítették a kerteskői 480 hektárnyi állami földet.

mti

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint a maffiát is megszégyenítő módszerekkel értékesítették a kerteskői 480 hektárnyi állami földet. Erről a szervezet szövetségi igazgatója  beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Budai Gyula közölte: egy három magánszemélyből álló konzorcium áron alul, 198 millió forintért vásárolta meg a  Bábolnához tartozó állami földet. Tették mindezt úgy, hogy a föld  bérlőit nem tájékoztatták az őket illető elővásárlási jogukról -  fűzte hozzá a Magosz szövetségi igazgatója.

Mint kifejtette, egy bábolnai önkormányzati képviselő, Cseh  László volt az egyik vásárló, akire Budai Gyula elmondása szerint  azért volt szükség, mert rendelkezett egy darab bábolnai  részvénnyel, ami elengedhetetlen volt a vásárláshoz. Emellett helyi,  bábolnai lakos is volt, a kettő együtt pedig elővásárlási jogot  érvényesíthetett a föld értékesítésekor.

A Magosz vezetője úgy fogalmazott, hogy Cseh László személyében  "vettek egy strómant" - neki nyilvános vagyonnyilatkozata alapján  nincs megtakarított pénze -, és rajta keresztül megszerezték a  tulajdonjogot. Feltette a kérdést: miből fogja kifizetni a vételár  egy részét az önkormányzati képviselő? A Magyar Vagyonkezelő Zrt. a három magánszemély pályázatát  nyilvánította nyertesnek, Budai Gyula azonban arra hívta fel a  figyelmet, hogy a helyben lakó részvényesnek - az elővásárlási jogra  vonatkozó szabály szerint - Kerteskőhöz képest 15 kilométeren belül  kellene laknia, Cseh László azonban bábolnai lakos, ami 50 kilométerre van a megvásárolt állami földtől.

Olyan személyeknek juttatták oda a földterületet, akiknek semmi  közük Bábolnához - fogalmazott Magosz szövetségi igazgatója. Budai  Gyula hozzáfűzte: Cseh László a terület mintegy egy ezrelékét kapta  meg, ami szintén mutatja, hogy a képviselőre csak azért volt  szükség, hogy jogosultságával megszerezzék a földet.

Nem lennék meglepődve, ha Kerteskőn is ipari parkot akarnának  létrehozni - jelentette ki Budai Gyula, aki szerint az ügy  hátterében Horváth Klára, Bábolna szocialista polgármestere áll. A Magosz ezek alapján követeli a szerződés felülvizsgálatát a  Magyar Vagyonkezelő Zrt.-től, az állami földek kezelőjétől, és kéri,  hogy a július 17-iki kifizetési határidőig nyilvánítsák semmisnek a  szerződést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában