Nincs tapadás, amikor leszakad az ég

Van veszélyesebb a havas, jeges útburkolatnál: a vizes aszfalt, amely váratlan meglepetéseket tartogat. Még a rutinos vezetőnek is meggyűlik a baja a kormánykerékkel, amikor leszakad az ég. Hóban, latyakban ugyanis mindenki megfontoltan vezet, és visszavesz a sebességből. A jó idő beköszöntével aztán felgyorsul a tempó, és sokan az esőt sem tekintik veszélyes ellenfélnek az utakon. Pedig a vízzel nem lehet tréfálni.
Egy felmérés szerint az európai autóvezetőknek évente átlagosan mintegy 150 napot kell esőben vezetniük. A balesetek nagyobb része ilyenkor történik: eső kezdetén, vagy felhőszakadások idején. Előbbi a frissen felázó por miatt történik. Az útra lerakodott szennyeződés életveszélyesen csúszóssá, nyálkássá teszi a burkolatot az első percekben. Később ez megszűnik, az idő előrehaladtával a tócsák, a kátyúkban és az úttesten összegyűlő víz okozza a bajt.

A gumik kopásának mértékétől függően – de bizonyos sebességtől fölött mindig – kialakul a vízenfutás (aquaplaning) jelenség. Az abroncs vízelvezető barázdái nem képesek kiszorítani a gumik alól a nedvességet, ezért az autó az aszfalt helyett egybefüggő vízfelületen kezd úszni. Ilyenkor addig marad kormányozhatatlan a jármű, amíg a kerekek ismét földet érnek. Ehhez a sebesség csökkentésére van szükség. A legjobb gázelvétellel, és a kuplung kinyomásával védekezni, mert már a motorfék hatására is megcsúszhat, kitörhet az autó orra.

A vízenfutás ellen a megelőzés az egyetlen védelem. Ahol az elől haladó autók kereke mellett sugárban fröccsen szét a víz, vagy láthatóak az egybefüggő pocsolyák, ott idejében lassítani kell. A gumik profilmélysége is meghatározza, hogy mennyire tapadnak esőben, ezért a kopottabb abroncsokkal nagyobb körültekintésre lesz szükség.