2008.06.10. 18:29
Tanúmeghallgatások a móri perben
A móri mészárlás feltételezett elkövetőjén, W. Róberten semmilyen izgalom vagy feszültség nem volt látható a bűncselekmény elkövetését megelőzően – vallotta egykori munkatársa, S. Ferenc kedden a Fejér Megyei Bíróságon. Az ügyben újrakezdett tárgyaláson rendőri tanúkat is kihallgatott a bíróság.
A. István rendőr törzszászlós, aki társával a bűncselekmény után alig fél órával megállította a feltételezett tettesek autóját, annyit mondott, hogy az intézkedés után kapták a hívást, hogy siessenek a városba, mert bankrablás történt. A keddi tárgyalási napon olyan móri egyenruhásokat is meghallgattak, akik a 2002. május 9-én történt brutális bűncselekményt követően tanúkihallgatásokat folytattak. D. Zoltán főtörzszászlós, aki a rablás helyszínén hallgatta ki a tanúkat, arról beszélt, hogy egy idős férfit hallgatott ki, aki azt mondta, hogy egy kapucnis fiatalembert látott elmenekülni.
Ugyancsak kedden került sor annak a volt rendőrnek a kihallgatására is, aki a gyanú szerint a fegyvert szállította a nyolc halálos áldozatot követelő bankrablás másik elkövetőjének, aki azóta öngyilkos lett. A tárgyalást szeptember 2-án folytatódik, addig a bíróság újabb szakértőket kíván kirendelni.