2008.06.21. 13:42
Tüntetnek a szentesi középiskolák új igazgatóinak kinevezése ellen
Több száz jelenlegi és egykori diák, tanár és szülő részvételével kezdődött demonstráció szombaton délben Szentes belvárosában.
A tüntetést azért szervezték, mert a fenntartó megyei önkormányzat közgyűlése nem a tantestületek és a diákönkormányzatok által támogatott jelölteket választotta meg a Horváth Mihály Gimnázium és a Zsoldos Ferenc Szakközépiskola élére.
A Csongrád Megyei Közgyűlés csütörtökön döntött arról, hogy nem a tantestületek által elsöprő többségben támogatott pedagógusokat nevezi ki a középiskolák igazgatójává. A tüntetés szervezői szerint a politikai döntéssel semmibe vették az alkalmazotti közösségek, a szülői szervezetek, a diákönkormányzatok és az iparkamara egyértelmű akaratát is.
A demonstráció célja a döntés megváltoztatása mellett az is, hogy a jövőben ne pártpolitikai szempontok befolyásolják az oktatási intézmények vezetőinek kinevezését.