A mi túlélősónk

Az a tény, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nem fogadja el  a Gyurcsány Ferenc-féle javaslatcsomagot, semmit sem változtat azon a véleményemen, hogy a kisebbségben kormányzó szocialisták aligha a 2009-es költségvetésen véreznek majd el. És nem feltétlenül azért, mert Magyarországon eddig még senki sem hasalt el a következő évi büdzsén (elvégre valahol az ilyesmit is el lehetne kezdeni), hanem, mert a kabinet mostani megbuktatása a kutyának sem érdeke, és különösen nem az egykori koalíciós társnak. És bár magam is nagy érdeklődéssel figyelem a liberálisok (mű)felháborodását, no, meg Dávid Ibolya MDF-elnök már-már menetrendszerű „nadehátilyet”-ezését, van egy olyan érzésem, hogy ezek az akciók sokkal inkább a párt pozicionálását, a választók szimpátiájának a megnyerését szolgálják, semmint a Gyurcsány-kabinet tényleges „megtorpedózását”..., hiszen mindkét, a lét és a nem lét határán mozgó politikai formációnak csakis akkor lehet valamennyi esélye 2010-ben, ha képesek elhitetni magukról, hogy valódi (hadd ne mondjam: kemény) ellenzéki pártokról van szó, nem pedig amolyan bagóért megvehető haszonlesőkről. Egyszóval a költségvetés nagy valószínűséggel átmegy majd, legfeljebb a „technikai részletek” kérdésesek, mármint hogy három-négy „átszavazóval” oldják-e meg az ügyet, avagy a liberálisok egészen egyszerűen nem mennek be az ülésterembe..., ami kétségkívül nem túl elegáns megoldás, de még mindig jobb, mintha az érintettek a nyílt színen csinálnának segget a szájukból.  

Ami meg Fodor Gábor SZDSZ-elnök azon kijelentését illeti, miszerint a „Megegyezés” című opusz nem annyira az ország, mint inkább Gyurcsány Ferenc túlélésének a programja..., nos, ahogy elnézem, itt nem csupán a kormányfő, hanem a politikai küzdőtér szereplőinek szinte mindegyike a túlélésre játszik, amely „meccseket” nem kevéssé színesíti, hogy tudniillik a pártok első embereinek korántsem csak a választókra és a népszerűségi mutatókra kell figyelniük, hanem a saját házuk tájára is. Ott van mindjárt maga a miniszterelnök, akinek a ma még jobbára csendben lévő, ám bármely pillanatban ugrásra kész párttársakkal is számolnia kell, aztán Dávid Ibolya, aki csak azt követően gondolkodhat majd a bűvös öt százalékról, ha sikerült visszavernie az Almássy Kornél által megszemélyesített feltörekvő ifjúság „támadását”. És persze, ott van Fodor Gábor is..., annak ellenére – vagy talán éppen azért –, hogy elődje, Kóka János kijelentette, mögötte áll (hát, ami igaz, az igaz, engem sem nyugtatna meg, ha Kóka mögöttem állna). A politikai színtér legnagyobb túlélőjének, Orbán Viktornak ez idő szerint aligha vannak a „kollégáihoz” hasonló gondjai (Semjén Zsoltnak még annyira sem, hiszen őt a Fidesz „lélegezteti”), mert ha a sorozatos vereségeket is megbocsátották neki, a kézzelfogható közelségbe került győzelem jószerivel támadhatatlanná teszi. Hogy aztán a szemünk előtt zajló, és az őszi politikai szezon – de még inkább a választások – közeledtével egyre izgalmasabbá váló kis magyar túlélősó mit hoz az ország számára, az kérdés. Pedig valahogy nekünk is túl kellene élni.