2008.09.28. 05:00
Az új generációra hull a pénzeső
A kulturális élet szereplői közül az elmúlt tíz év legnagyobb nyertesei a filmesek voltak. Kiegyensúlyozott lett az állami dotáció és megszületett az új filmtörvény, amelynek hála már a nagy cégeknek is megéri magyar filmekbe invesztálni.
[caption id="" align="alignleft" width="465"] A Delta idén megnyerte a Magyar Filmszemle fődíját, majd meghívták a Cannes-i Filmfesztivál nagyjátékfilmes szekciójába
[/caption]1998-ban az egyik legsikeresebb film Koltai Róbert és Kern András közös rendezése, A miniszter félrelép volt. Magyar film esetében már a 100 ezres nézőszám is szép eredménynek számít, de erre a produkcióra több mint 650 ezer néző váltott jegyet. Amíg a producerek elégedetten nézték a kígyózó sorokat, a szakma nem volt ennyire elégedett: 1999-ben, a 30. jubileumi Magyar Filmszemlén ugyanis nem osztottak ki fődíjat, nem adták ki a legjobb kisjátékfilmnek járó elismerést, és az elsőfilmesek kategóriájában sem jutalmaztak senkit. Corvin Budapest Filmpalotában tartott gála botrányba fulladt, többen dühösen távoztak a teremből, és mindenki a zsűri döntésképtelenségéről beszélt.
Magyar Filmszemle Fődíjasai
1998. Fehér György: Szenvedély 1999. nincs díjazott 2000. Gödrös Frigyes: Glamour és Fonyó Gergely: Kelj fel, Jancsi 2001. Tarr Béla: Werckmeister harmóniák 2002. Fekete Ibolya: Chico 2003. Gothár Péter: Magyar szépség 2004. Janisch Attila: Másnap 2005. Vranik Roland: Fekete kefe 2006. Pálfi György: Taxidermia 2007. Bollók Csaba: Iszka utazása 2008. Mundruczó Kornél: DeltaLegnézettebb filmek
1998. Miniszter félrelép 1999. Hippolyt 2000. A napfény íze 2001. Meseautó 2002. Valami Amerika 2003. Kontroll 2004. Magyar vándor 2005. Sorstalanság 2006. Szabadság, szerelem 2007. SOS szerelem![](https://www.teol.hu/wp-content/uploads/2017/07/82538filmkontroll465.jpg)
1999. nincs díjazott
2000. Gödrös Frigyes: Glamour és Fonyó Gergely: Kelj fel, Jancsi
2001. Tarr Béla: Werckmeister harmóniák
2002. Fekete Ibolya: Chico
2003. Gothár Péter: Magyar szépség
2004. Janisch Attila: Másnap
2005. Vranik Roland: Fekete kefe
2006. Pálfi György: Taxidermia
2007. Bollók Csaba: Iszka utazása
2008. Mundruczó Kornél: Delta Legnézettebb filmek 1998. Miniszter félrelép
1999. Hippolyt
2000. A napfény íze
2001. Meseautó
2002. Valami Amerika
2003. Kontroll
2004. Magyar vándor
2005. Sorstalanság
2006. Szabadság, szerelem
2007. SOS szerelem A Delta idén megnyerte a Magyar Filmszemle fődíját, majd meghívták a Cannes-i Filmfesztivál nagyjátékfilmes szekciójába Antal Nimród, miután leforgatta a Kontrollt, elindult a világhír felé: azóta két hollywoodi produkció rendezése van a háta mögött -->