Drága butaság

Szinte biztosra vehető, hogy a kőbányai Montessori alapítványi iskola körül soha az életben a legkisebb botrány sem tört volna ki, ha az idei esztendőben érettségizett kilenc tanulójuk közül az egyiket történetesen nem Gyurcsány Péternek hívják, és főleg, ha a nebulók kétharmadát nem „kaszálják el” a vizsgán. Hogy aztán a matúra során a tanárok tényleg kivételeztek-e a kormányfő fiával, ahogyan azt többen is állították, vagy szó sem volt különleges elbánásról, nem tudom (az ez ügyben vizsgálódó Oktatási Hivatal e téren mindenesetre nem állapított meg semmiféle szabálytalanságot), tény azonban, hogy a bukott gyerekek szülei nem nyugszanak bele a dolgokba, s immár hónapok óta elszántan harcolnak azért, hogy az oktatási intézménytől – ahol az idei tanév is megindult – vonják meg a működési engedélyt. Szó ami szó, nem csodálkozom az érintettek felháborodásán, utóvégre az évről évre befizetett több százezer forintért (függetlenül attól, hogy tehetős családokról van-e szó, vagy sem) bizonyára szerettek volna valamit kapni..., de nem feltétlenül egy szép nagyra nőtt, ám tök hülye gyereket. És bár első megközelítésben a sztori kizárólag az alapítványi iskolák egy részében folyó nívótlan és elvtelen (vagyis inkább: haszonelvű) pedagógiai tevékenységről szól, azért nem ártana, ha a most skandallumot emlegető, mindemellett kétségbeesett és fűhöz-fához szaladgáló apukák és anyukák felelősségét sem hallgatnánk el. Merthogy a történtekben ők is vastagon benne vannak..., még ha ezzel nem is olyan könnyű szembesülni.

Ott van mindjárt az a – természetesen költői – kérdés, hogy vajon a szülők akkor is kiverték volna-e a balhét, ha az ifjoncok nem buknak meg a vizsgán. Nos, biztosan nem. Mert hát – legyünk őszinték –, a családok egy része (tisztelet a kivételnek) nyilvánvalóan nem az oktatás-nevelés magas színvonala okán íratja be a csemetéjét egy-egy alapítványi iskolába, és persze, nyúl nagyon mélyen a zsebébe, hanem azért, hogy a gyereknek „bizonyítványt vásároljon”..., és ha az üzlet az „eladó” hibája miatt nem jön össze, úgy érzi, becsapták (ez igaz is), mivel nem kapta meg a pénze ellenértékét. Nos, tisztában vagyok azzal, hogy mindez igencsak durván hangzik, dehát a rosszul értelmezett szülői szeretetnek és gondoskodásnak ennél lényegesen  kirívóbb eseteire is láttunk már példákat. Mert bárki bármit is mondjon, az azért nagyon nincs rendben, hogy csak most, a sorozatos bukásokat követően derült ki például, hogy a Montessori jóval több óraadó tanárt alkalmaz, mint amennyit a vonatkozó  jogszabályok lehetővé tesznek, s hogy az igazgató sem rendelkezik a beosztás ellátásához szükséges végzettséggel..., nem is beszélve az olyan esetekről, mint az órán rendre újságot olvasgató pedagógus kétségkívül vérlázító története. Amiként az sem normális, hogy a szülők csak egy sikertelen érettségi vizsga után szembesülnek azzal, hogy a gyerekük a világon semmit sem tud, s hogy az iskolapadban eltöltött évek nemcsak méregdrágák, de teljességgel haszontalanok is voltak. Nekünk meg ott marad a tanulság, hogy tudniillik a butaságnak – a szó szoros és átvitt értelmében is – nagyon nagy ára van.