2008.09.23. 15:17
Egyszerűbb lesz a nyomtatványosdi?
Jövő márciusig kell a minisztériumoknak egységesíteni és digitalizálni különböző nyomtatványaikat – közölte Baja Ferenc informatikáért felelős kormánybiztos.
Ha ennek a munkának vége, akkor olyan nyomtatványt nem használhat a magyar közigazgatás, amilyet nem lehet elérni az ügyfélkapun. Jövő március után az állampolgárok minden, a központi közigazgatáshoz kötődő nyomtatványt letölthetnek a www.magyarorszag.hu honlapról, és azon keresztül be is küldhetnek. Ezek a szervezetek a nyomtatványokat saját honlapjukon is elérhetővé teszik.
A több mint ezer nyomtatvány egységesítése és digitalizálása 10-15 millió forintba kerül. Változó, mekkora költséget jelent majd a minisztériumoknak ez a munka. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium például, amely számos nyomtatvánnyal dolgozik, jelentős kiadással számolhat. Első lépésként a minisztériumok összegyűjtik a nyomtatványokat, amelyeket egy szabvány- és szoftverrendszer segítségével egyszerűsítenek. Ha a tárcák szakértelem vagy erőforrás hiányában nem képesek elvégezni ezt a feladatot, akkor a kormánybiztos, valamint az elektronikus kormányzás hivatala fogja ezt megtenni. Ezzel jövő márciusig kell végezni.
Egy felmérés szerint a különféle szervezetek a saját funkcióik és igényeik alapján, s nem az állampolgárok igényei alapján állítják össze a nyomtatványokat. A sokféle papír nem csak az állampolgároknak okoz problémát, hanem a hivataloknak is, ugyanis az így létrejövő adatbázisok hibát rejthetnek magukban, és trehánysággal is járnak.