2008.09.02. 13:44
Fodor nem lát visszautat: szakértői kormány lesz?
A liberálisok elnöke a Népszabadságnak adott interjújában közölte, hogy szerinte az SZDSZ-nek nincs visszaútja a Gyurcsány-kormányba.
Fodor Gábor szerint a kormány cselekvési programja – bár vannak erényei – összességében a bizonytalanság programja, és együtt kell mérlegre tenniük annak tartalmát, illetve az azt képviselő személyeket.
Az SZDSZ elnöke erről a Magyar Televízió Az Este című műsorában beszélt hétfőn.
Hangsúlyozta: az SZDSZ-nek biztosan nincs visszaútja a Gyurcsány-kormányba. A cselekvési program alapján nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy megszavazzák az adótörvényeket, illetve a költségvetést, de mivel ezek tartalmát még nem ismerik, erről csak később döntenek.
Fodor Gábor kitért arra, hogy az erről szóló szavazásoknál garantálni tudja majd a frakciófegyelmet, mert a szabad demokrata képviselők átérzik döntéseik súlyát, és felsorakoznak az ügyvivői testület majdani döntése mögé. „Az SZDSZ egységes lesz, határozott lesz, nem taktikázik” – jelentette ki.
A pártelnök szerint az ország soha nem volt még ilyen közel ahhoz, hogy egy szakértői kormány jöjjön létre. Ennek ötletét még a nyár elején vetette fel az SZDSZ arra az esetre, ha nem tartanák elfogadhatónak
a cselekvési tervet. Ha pedig ebben sincs egyetértés, akkor azután lehet majd beszélni előrehozott választásokról – idézte fel.